A Mercedes eredetileg mást tervezett Hamiltonnak a Magyar Nagydíjra

A terv azonban felülíródott, még akkor is, ha megvolt ennek a kockázata, és még az extra pontot is begyűjtötték a Magyar Nagydíjon a Hungaroringen.

Race winner Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1 celebrates in Parc Ferme

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Jelen állás szerint a Mercedes nagyon kényelmes versenyeket futhat a 2020-as szezonban, köszönhetően az autó nagy fölényének. Ez 2021 miatt is aggasztó, mivel a kasztnik maradnak, és nehéz elképzelni, hogy a németek visszaessenek.

Még több F1 hír:

Ezzel akár egyhangúvá is válhat a bajnokság, bár erről nem a Mercedes tehet, mivel ők csak végzik a feladatukat, és mindent beleadnak, amit csak tudnak. Ez jól megy nekik, és 2014 óta egy olyan év sem volt, amikor ne nyertek volna.

Legutóbb a Magyar Nagydíjat húzták be, előtte pedig a két osztrák versenyt, így 100%-os a mérlegük. Lewis Hamilton közben átvette a vezetést a bajnokságban Valtteri Bottas előtt, aki a hungaroringi rajtja miatt azonnal elvesztette az esélyét a győzelemre.

James Allison, a Mercedes egyik legfontosabb szakembere azt mondta, hogy a csapat a verseny kezdete előtt nem tervezett extra kiállást a leggyorsabb kör megszerzéséért, amiért 1 plusz pont jár a Forma-1-ben.

Allison a RaceFans hasábjain úgy fogalmazott, hogy ez az idő múlásával változott, és volt egy pont, amikor úgy gondolták, nagyon kényelmesen meg tudnak csinálni egy ilyen extra kiállást Hamiltonnal a plusz 1 világbajnoki pontért.

Ezeknek az extra kiállásoknak azonban mindig megvan a maga veszélyük, mert ha történik valami, akár a győzelem is elúszhat, hiába a nagy előny. Emellett a biztonsági autó is közbeszólhat, és a lágy gumik igen gyorsan koptak.

Az időzítés volt a kulcs, és Allison hozzátette, miután elkezdtek beszélni az opcióról, az ötletet bedobták a világbajnoknak is, aki röviddel a leintés előtt hajthatott ki. Ez lehetővé tette, hogy a lágy gumit vegyék elő. Az eredeti döntést felülírva így az extra pont is Hamilton neve mellett landolt.

Ezzel kezdetét is vehette a nagy Sainz-Leclerc rivalizálás

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Túl dominánssá vált a Mercedes a Forma-1-ben?
Következő cikk Nemcsak az első szárny került le a Red Bullról Verstappen incidense után

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország