A Mercedes elmagyarázta, miért sikerült ennyire rosszul Bottas rajtja Magyarországon

A Mercedes technikai igazgatója, Mike Elliott Valtteri Bottas magyarországi rajtjáról nyilatkozott: elmagyarázta, mi vezetett ahhoz, hogy ennyire rosszul sikerült az 1-es kanyar a finn számára.

A Mercedes elmagyarázta, miért sikerült ennyire rosszul Bottas rajtja Magyarországon

Valtteri Bottas a második helyről kezdhette meg a Magyar Nagydíjat, azonban nem tartott sokáig a futama: nagyon rosszul sikerült a rajtja, majd elmérte a féktávot, emiatt eltalálta Lando Norrist és kiütötte Sergio Perezt a versenyből, Verstappen autója pedig közvetetten a finn hibája miatt sérült meg komolyan.

A verseny után a Mercedes videójában a technikai igazgató Mike Elliott beszélt Bottas rajtjának a körülményeiről, és arról, hogy miért volt kifejezetten nehéz a versenyzők dolga a magyarországi rajtnál.

„Szerintem nem szabad elfelejteni, hogy nagyon trükkösek voltak a körülmények a pilóták számára. Amikor felálltunk a rajtrácsra, akkor még elég erősen esett az eső. De amikor elkezdődött a felvezető kör, akkor már viszonylag száraz volt a pálya, és Valtteri úgy érezte, jó a tapadás.”

Még több F1 hír:

„A felvezető kör alatt aztán megint elkezdett zuhogni az eső, és amikor felálltak a rajtrácsra a verseny rajtja előtt, már teljesen más volt a tapadási szint. A pilóták egész héten készültek erre a rajtra, és kialakítottak a sémát, hogy hol akarják tartani a kuplungot, és csak találgatni lehetett, hogy mennyire tapad a pálya.”

„Valtteri a valósnál nagyobb tapadási szinttel számolt, emiatt kipörögtek a kerekei, ez pedig azt jelenti, hogy nem tapadtak annyira a gumik, ezért volt annyira rossz a rajtja” – magyarázta Elliott.

„Tehát rosszul sikerült a rajt, aztán mindkét oldalról körülvették a kocsik, mondhatni az 1-es kanyarban beszorult az autók közé. A versenyzők próbálják kitalálni, hogy hol van a megfelelő fékezési pont, viszont nem igazán lehetett tudni, hogy mekkora a tapadás, hogy az eső ezen mennyit változtatott, és hogy mikor fog fékezni a többi kocsi.”

 

„Valtteri kiválasztotta a fékezési pontját, viszont ez már sajnos túl késő volt, blokkolta az első gumijait, blokkoltak a kerekek, elvesztette a tapadást, és egész egyszerűen belecsúszott az előtte lévő autóba.”

„Beszélgettem Valtterivel a történtek után, és bűntudata volt emiatt, nagyon sajnálta azokat, akiket kiütött, és mind a csapattól, mind a versenytársaitól bocsánatot kért. Nyilvánvalóan nem ezt akarta” – zárta Elliott.

Rosberg: A jelenlegi teljesítménye alapján őt kellene beültetni a Red Bullba!

megosztás
hozzászólás
Vettel: Nem változtatnék semmin a ferraris korszakomból

Előző cikk

Vettel: Nem változtatnék semmin a ferraris korszakomból

Következő cikk

Russell: sosem helyezném magamat a csapat érdekei elé

Russell: sosem helyezném magamat a csapat érdekei elé
Hozzászólások betöltése