A Mercedes elismerte, már nagyon rossz volt a légkör a Hamilton-Rosberg duó miatt

Toto Wolff többek között emiatt is döntött úgy, hogy megtartja Valtteri Bottast Esteban Oconnal szemben, mert a finn komoly nyugodtságot hozott az istállóhoz, ahol éveken át igen rossz volt a légkor.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1, and Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG

Mark Sutton / Motorsport Images

Valtteri Bottas a gyengébb teljesítménye és a sok pletyka ellenére a Mercedesnél maradhatott. A finn ezúttal is csak 1 esztendőre hosszabbíthatott, de ez már a negyedik ilyen szezonja lesz a német gyártónál Lewis Hamilton csapattársaként, aki eddig minden alkalommal bajnok lett mellette. A hírek szerint Hamilton és a mérnöki csapat is a finn mellett tette le a voksát.

Még több F1 hír:

Ez pedig azt jelentette, hogy Esteban Oconnak nem maradt más esélye, mint a Renault gyári ülése, ahol pedig Nico Hülkenberg helyét fogja átvenni. Toto Wolff, a csapat főnöke őszintén beszélt a döntés hátteréről és annak körülményeiről, beleértve azt az időszakot is, amikor még Nico Rosberg a csapatnál volt, akit nemrég Max Verstappen az „új” Villeneuve-nek nevezett.

„Sok tényező játszott szerepet a döntésünkben. Nagyon eredményesen tudjuk fejleszteni az autót, és Esteban ennek a része volt. Rendkívül nehéz évek voltak Nico és Lewis között, vitákkal, versengéssel és ellenségeskedéssel. Nagyon rossz volta légkör és az együttműködési szellem szempontjából.” - mondta el nagyon őszintén Wolff.

„Ez az egyik oka ennek a választásnak. A másik pedig az, hogy Valtteri egy ötszörös világbajnok ellen néz farkasszemet, és nagyon jól végzi a munkáját. Esteban pedig az a versenyző, akiben hosszú ideje hiszünk, nagyon jól fejlődött és lehetőségünk volt arra, hogy a Manornál, majd a Force Indiánál versenyeztessük.”

 

„Egy év versenyzés nélkül után azonban eljött az ideje eldönteni, hogy megmenthetjük őt, vagy sem. Szeretett volna Lewis csapattársa lenni, aki a csúcson van, de ez a megfelelő idő erre? Úgy gondolom, hogy a Renault-nál francia versenyzőként egy gyári csapatban Ricciardo mellett jobb karrier várhat rá.”

„22 éves, és még lehet 15 éve a Forma-1-ben, miközben elfelejtjük, hogy az olyan versenyzők is, mint Rosberg, 4 vagy 5 évet töltöttek el a Williamsnél. Nem hasonlítom össze a Williamst a Renault-val, de azt hiszem, sok érv szól Enstone és a Renault mellett, akárcsak Valtterit illetően, aki megérdemli azt, hogy a csapatunknál maradjon.”


A Formula E hiába szól az utcai pályákról, az elektromos szériában rengeteg előzést láthatunk, amik nem kikerülések, hanem valódi, látványos manőverek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen kész lenne Leclerc csapattársa lenni
Következő cikk A pilóták F1-es gumiválasztása a Szingapúri Nagydíjra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország