A Mercedes elismerte, lassabb autót adtak Russellnek Ausztriában, mint Hamiltonnak
George Russell remek szezont fut eddig a Mercedes-szel, Spielbergben is a legjobb négyben zárt, ugyanakkor lehet benne némi hiányérzet, hiszen a rosszabb pozícióból rajtoló Lewis Hamilton dobogóra állhatott.

Bár a brackley-i alakulat elveszítette vezető helyét az erősorrendben a 2022-es Forma-1-es szezonban, megbízhatósági szempontból idén is az élen járnak, a csapat versenyzőinek még nem kellett technikai okokból feladni egyetlen futamot sem.
Az Osztrák Nagydíj kifejezetten jól sikerült számukra, hiszen Lewis Hamilton a harmadik helyen ért célba, annak ellenére, hogy az időmérő edzésen összetörte az autót és a sprintfutam sem sikerült a legjobban számára.
Csapattársának, George Russellnek azonban meg kellett küzdenie az elemekkel, ugyanis a versenyirányítás öt másodperces időbüntetéssel "díjazta" amiatt, hogy megpörgette Sergio Perezt, ez pedig nagyban befolyásolta a versenyét, de így is sikerült a negyedik helyen célba érnie.
„Elég sok kár keletkezett mindkét autóban a spielbergi időmérő edzésen, mindkét padlólemez és hátsó szárny eltört, Lewis autóján ráadásul a felfüggesztés és az első szárny is megsérült“ - mondta Mike Elliott, a Mercedes technikai igazgatója.
A csapat dolgát az is nehezítette, hogy csupán három hátsó szárnnyal érkeztek meg Ausztriába, azzal viszont nem kalkuláltak, hogy mindkét pilótájuk autóján ki kell cserélni az elemet, ezért Russell-nek már nem jutott az alkatrészből és egy régebbi verziót kellett felszerelni a W13-ra.
„Volt egy tartalék hátsó szárnyunk, amit fel tudtunk szerelni, de két összetört padlólemezből kellett kihoznunk a legjobbat. Ez azt eredményezte, hogy kompromisszumot kellett kötnünk, és úgy döntöttünk, hogy Lewis autójára szereljük fel a szárnyat, mert neki át kellett verekednie magát a mezőnyön“ - magyarázta Elliott.
„George kocsiján így kevésbé volt ideális a leszorítóerő, de amikor újjá kellett építeni az autókat, már nagyon kevés időnk maradt a második szabadedzés előtt, ami veszélybe sodorta a hétvégénket“ - tette hozzá a szakember.
Hamilton a Mercedes problémáiról: „Majd kiderül, ha rossz az elképzelésünk”
Henrique Chaves hatalmas bukás a monzai WEC-futamról.
Binotto elárulta, hogyan érték el a Red Bull sebességét
Marko: mérgező volt Verstappen és Sainz kapcsolata
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.