A Mercedes elfogadja a bíróság döntését és nem fellebbez (frissítve)

A Mercedes AMG Petronas hivatalos közleményben tudatta, tudomásul veszi az FIA Nemzetközi Bíróságának döntését, melyet ma publikáltak. A sport érdekeinek eleget téve nem fellebbeznek.

A Mercedes a bírósági ítélet szavait idézte, miszerint „a csapat jó hiszemben cselekedett a Pirelli-teszttel kapcsolatban, és sohasem állt szándékában szert tenni bármilyen unfair előnyre a sportban. Egyben nem volt okuk azt hinni, nem adták meg a jóváhagyást a tesztre”.

„A Mercedes elfogadja az arányos büntetést, mely a figyelmeztetést jelenti, és eltiltást a hamarosan következő Fiatal Versenyzők Tesztjéről”. A csapat hangsúlyozta, hisz a megfelelően lefolytatott eljárásban, és abban is, hogy egy független testület bíráskodott. A Mercedes ismét megköszönte a fair meghallgatást a Nemzetközi Bíróságnak és annak elnökének.

A „sport legjobb érdekeinek megfelelően a csapat nem kíván élni a jogával, miszerint fellebbez a döntés ellen”. „Most szeretnénk lezárni ezt az ügyet, és a soron következő Brit Nagydíjra és német futamra akarunk koncentrálni – mindkettő nagyon fontos hazai futam a csapatnak.”

 

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING