BRÉKING

A Mercedes elég sűrű hét elé néz - több szempontból is

A Monacói Nagydíj után a Mercedes áll a figyelem középpontjában. Két szempontból is.

Először is: Kedden tartják meg a válságmeetinget a cég székhelyén, Brackley-ben, aminek a középpontjában Lewis Hamilton felesleges kiállása áll majd.

Összefoglalva a történteket: Lewis Hamilton a biztonsági autós szakasz alatt kiállt gumicserére, ami végül a győzelmébe került, hiszen ezzel a húzással visszaesett mercedeses csapattársa, Nico Rosberg és a ferraris Sebastian Vettel mögé a harmadik helyre. Toto Wolff az eset után megvédte a csapatot, de a tanácsadó szerepét betöltő Niki Lauda, aki szintén ott lesz a találkozón, következményekről beszél. Lauda Wolff brit kollégáját, Paddy Lowe-t teszi felelőssé a stratégiai fiaskóért.

A német gyári csapat politikai szempontból is kulcsfontosságú szerepet játszik. Vasárnap reggel, a Monacói Nagydíj előtt a Mercedes elnöke, Dieter Zetsche és a Renault konszern elnöke, Carlos Ghosn találkoztak. Kiderült, hogy Ghosn azt tervezi, hogy a Renault legkésőbb 2017-ben saját csapattal indulna a királykategóriában.

Fontos emellett megemlíteni a körülményeket, ugyanis a Forma-1 mindenható urának, Bernie Ecclestone-nak többé nem lenne beleszólása a dolgokba. A Mercedes és a Ferrari már támogatja ezt a tervet. A háttérben az áll, hogy a Mercedes, a Ferrari, és a Renault is ellenzi a diktatórikus, és új médiákat mellőző irányítást, amit a brit milliárdos folytat, és a három gyártó szerint emiatt esett vissza a száguldó cirkusz népszerűsége világszerte. Tehát mindhárom gyártó a jövőben nagyobb beleszólást szeretne a Forma-1 marketingjébe. Ecclestone-nal ez nem lehetséges, legalábbis a három konszern szerint.

Egy dolog biztos: Ecclestone-t egyre nagyobb nyomás alá helyezik. A brit többé már nem játszhat az eddigi taktikával, miszerint a csapatokat és a gyártókat egymás ellen uszítja. A Mercedes és a Ferrari pár hónapja egy egységet alkot az Ecclestone-kérdésben, most a Renault is csatlakozhat hozzájuk. Ecclestone az interjúkban még mindig élesen fogalmaz: miután beszólt a mercedeses Nico Rosbergnek, és a ferraris Sebastian Vettelnek, a következő áldozata Maurizio Arrivabene a Ferrari csapatfőnöke volt.

A brit milliárdos szerint Arrivabene karizmatikus vezetési stílusa önmagában, és a Forma-1-ben sem kifizetődő. A Ferrari első embere a háttérben az Ecclestone-ellenes szövetség tagja, és nyugodtan válaszolt az őt ért kritikára: „Nem kell eleget tennem Ecclestone Úr igényeinek, csak a Ferrariénak.”

Összefoglalva, úgy tűnik, Ecclestone egyre jobban sarokba szorul. A jogtulajdonos CVC-nek előbb vagy utóbb eleget kell tennie a gyártók kívánságának, és Ecclestone-t félre kell állítaniuk az útból...

//

Fernando Alonso átigazolását sokan megkérdőjelezik, a spanyol vajon tényleg rosszul döntött? fotó:dppi Fernando Alonso - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Tuesday, May 26, 2015

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas dönt arról, hogy a Ferrarihoz szerződik? Raikkönen helyzete necces lehet
Következő cikk Max Verstappen monacói balesete megosztja a Forma-1 világát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország