A Mercedes elárulta, nulláról kezdik-e jövő évi autójuk fejlesztését
A Mercedes Forma-1-es csapatának műszaki igazgatója, James Allison kizártnak tartja, hogy a csapat nulláról kezdje a jövő évi autójának tervezését, hiába szenvednek jelenleg.
Allison most tért vissza a Mercedesnél a csapat műszaki igazgató pozíciójába, helyet cserélve Mike Elliottal, aki az ő korábbi helyét foglalta el a teljes műszaki részleg vezetőjeként. A csapat jelenleg egy agresszív fejlesztési csomagon dolgozik a W14-hez, Allison dolga pedig a jövőbeni fejlesztések útjának feltérképezése.
A csapat sokat beszélt a koncepció megváltoztatásáról – többek között az oldaldobozéról -, Allison a Motorsport.com azon kérdésére, 2024-re valami teljesen újjal kell-e előrukkolniuk, elmondta, nem érzi úgy, hogy teljesen át kellene alakítaniuk a W14-est.
„Nem hiszem, hogy bármelyikünk úgy gondolná, jól járnánk, ha teljesen a nulláról kezdünk mindent. Ha a szabályok változnak, akkor menni kell velük, de a mérnöki munka az ismételgetésről szól. Szóval, ha most összetépnénk az eddigi rajzokat, akkor, és most elnézést, mert borzalmas metafora következik, de akkor rengeteg babát dobunk ki nagyon kevés fürdővízzel.”
„Ezek az autók, a rajtrács elejétől a végéig, mind nagyon jók és csupán az különbözteti meg őket, hogy egymáshoz képest mennyire versenyképesek. A rendelkezésedre álló platformot fogod használni, amiből a lehető leggyorsabb autót lehet megcsinálni és szinte soha, sőt, soha nem mondod azt, hogy elég volt, csináljunk valami teljesen mást.”
Allison szerint nem fog a Mercedes túlságosan eltérni a W14-es eredeti fejlesztési tervétől: „Próbálunk több leszorítóerőt rakni az autóra anélkül, hogy túlságosan növelnénk ezzel a légellenállását. Az egyensúlyán is javítani akarunk. Szerintem egy autó sincs a pályán, aminél ez tökéletes lenne, a miénk azonban messzebb van a tökéletestől a kelleténél.”
„Ezen dolgozunk aerodinamikai téren és a platform irányításán a felfüggesztéssel. De nincsen semmilyen nagy felfedezés, minden, ami a mi autónkat gyorsabbá fogja tenné, az összes többi autót gyorsabbá tenné. A trükk az, hogy a versenytársainkhoz képest gyorsabban készüljünk el, de ez nem fog varázsütésre menni.”
8 pilótánál cserélnek motort az Azerbajdzsáni Nagydíjra
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.