A Mercedes elárulta, az idei motorja nehéz szülés volt

Lewis Hamilton és Toto Wolff is elismerte, hogy az idei első motorjuk nem a legkönnyebben jött világra, főleg látván azt, hogy a Ferrari egysége milyen erős.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10

Andy Hone / Motorsport Images

A Mercedes 2014 óta legyőzhetetlen, de már nincs meg az a motordominancia a nevük mellett, amivel az első években könnyedén húzták be a bajnokságokat. Időközben a Ferrari felzárkózott, és tavaly ideig-óráig a németek előtt voltak.

Még több F1 hír:

Jelenleg nagyon nagy a különbség a két autó között, de ez nem a motorhoz köthető. A Mercedes utolsóként vetette be a 2-es specifikációját, ezen a hétvégén Kanadában. Időközben kiderült, hogy az idei első motor nehéz szülésnek bizonyult, de erről csak most beszéltek. A fő gondot az jelentette, hogy a 2019-es egység fejlesztése kis hátrányt szenvedett.

Ennek ellenére a Mercedes eddig az összes futamot behúzta, és magabiztosan vezetik a bajnokságot. Toto Wolff büszke erre, és a csapatot méltatja.

„Volt idő, amikor a motorunkat meghatározó tényezőként nevezték meg a csapat sikerességét illetően, majd valahogy ez átkerült a kasztni oldalára. Manapság az emberek a kasztniról beszélnek a csomag kapcsán, de azt kell mondjam, hogy ezzel az érett szabályozással egyre nehezebb lesz további teljesítményt kinyerni és a megbízhatóságot megtartani. A srácok a motorrészlegen fantasztikus munkát végeznek. Nyilvánvalóan ebben élek, és látom a harcokat, valamint a határokat, amiket megpróbálnak a munkájuk során átlépni, és elérni a kitűzött célokat.”

„Néha nem érik el őket teljesen, de folyamatosan nyomják, és nyomják. Nagyon inspiráló látni, hogy az emberek csoportja nem áll le a teljesítmény üldözésében.”

Lewis Hamilton egyetért az osztrák szakemberrel, és nagyon hálás azért, hogy egy ilyen jó szakmai stáb veszi körül. Ennek nagy jelentősége van a győzelmeiben.

„A motorrészleges srácok hihetetlenül kemény munkát végeztek. Nem volt a legkönnyebb az év eleje a motor előkészítése szempontjából. Nagyon sok ember dolgozik azon, hogy javítsunk ezen és fejlődjünk. Szóval nem volt a legegyszerűbb út, de komoly megbízhatósággal rendelkeztünk az első motorunkkal. És mindig nagyszerű, ha van egy új, vagy friss erőforrásunk.”

„Ez a pálya itt Kanadában tökéletes erre, magára a cserére. Ez minden területen enyhe javulást jelent majd, ugyanakkor nem olyan, mint a hibrid korszak elején, ahol hatalmas lépéseket tettünk meg az elején, vagy akár tavaly. Ezek csak kis lépések. A legnagyobb különbség az, hogy ez teljesen új, friss.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A MotoGP felé kellene tekintenie a Formula-1-nek új szabályokért?
Következő cikk Egy újabb abszurd F1-es szabály, vagy ez a jövő?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország