A Mercedes „egy jobb autót adott Maxnak” Austinban

A holland kommentátor, Olav Mol úgy látja, hogy mivel a Mercedes az Amerikai Nagydíj péntekjén igazán erős tempót mutatott, ezért közvetett módon Max Verstapennek is jobb autót adott.

A Mercedes „egy jobb autót adott Maxnak” Austinban

Miközben az első gyakorlás után még azt hihettük, hogy egy sima Mercedes-hétvége fog következni, a Red Bull jelentősen feljavult, Verstappennek pedig sikerült megnyernie az időmérőt, majd pedig a futamon is győzött, bár csak egy hajszállal.

Mol úgy érzi, a Mercedes az erős pénteki teljesítményével felébresztette a Red Bullt, akik így még jobb munkát végeztek, a holland autója pedig jobban muzsikált, amikor igazán számított.

Még több F1 hír:

„Nagy eredmény volt. Nem mondanám, hogy annyira váratlan lett volna, de a pénteki lemaradást látva, biztosan azt kérdezték, hogy mi folyik itt” – mondta az In The Fast Lane podcastben a kommentátor.

„Bizonyos szempontból pedig, amit a Mercedes csinált azzal, hogy feltekerték a motorokat egy kicsit, felébresztették a Red Bullt, ők pedig a lehető legjobb módon reagáltak az éjszaka folyamán, mert Sebastien Buemi végezte a dolgát a szimulátorban, a többiek pedig a gyárban.”

„Szóval, ha úgy vesszük, akkor a Mercedes jobb autót adott Maxnak. Ha nem olyan gyorsak pénteken, talán meg tudták volna tartani az előnyüket.” Erről egyébként a csillagosok szakemberei is beszéltek, hogy talán nem kellett volna annyit megmutatniuk magukból a legutóbbi nagydíj elején.

 

Ez már azonban így alakult, Verstappen pedig 12 ponttal vezet Hamilton előtt a bajnokságban, de még mindig nem lehet tudni, hogy ki lesz a végső befutó. Miközben sokan a hétszeres bajnok tapasztalatát hozzák fel érvnek mellette, addig Verstappen többször is hangoztatta, hogy ő nem érzi annyira nyomást.

Elmondása szerint még nyugodtabb is, mert tudja, hogy minden helyszínen esélye van nyerni. Mol se szeretne még győztest hirdetni, de érzése szerint Verstappen nem stresszeli túl magát. „Tényleg úgy gondolom, hogy versenyről versenyre halad.”

„Persze tudja, hogy mi történik, de a pontállásról csak a hétvége után beszél, miközben arra koncentrál, hogy szombaton és vasárnap mindent kihozzon a lehetőségeiből, aztán lesz, ami lesz. Nem tudom viszont megmondani, hogy mi fog történni.”

Norris már tényleg Verstappen és Hamilton szintjén lenne

megosztás
hozzászólás
Ricciardo kiélezett csatát vár a Ferrarival szemben
Előző cikk

Ricciardo kiélezett csatát vár a Ferrarival szemben

Következő cikk

Marko elmondta, Verstappen mennyire volt beteg az Amerikai Nagydíj során

Marko elmondta, Verstappen mennyire volt beteg az Amerikai Nagydíj során
Hozzászólások betöltése