BRÉKING

A Mercedes csak a szezon második felében veti be a megmaradt zsetonjait

A Mercedes tanácsadója, Niki Lauda elmagyarázta, hogy az ezüstnyilak a Ferrarival ellentétben miért spórolnak a motorfejlesztéshez kapott zsetonjaikkal.

A Bahreini Nagydíjon bebizonyosodott, hogy a Ferrari már ott van a Mercedes sarkában. Kimi Räikkönen nem sokkal a futam vége előtt megelőzte a fékproblémákkal küzdő Nico Rosberget, de a győztes Lewis Hamilton is hasonló nehézségekkel küzdött. A brit elég ideges volt a futam utolsó körében, és versenymérnökének kellett megnyugtatnia.

A Ferrari minden területen előrelépett. Mindenekelőtt az erőforrás lett sokkal jobb a tavalyinál. Amint a pilóták a gázra lépnek a Ferrarik nem sokkal maradnak el a Mercedesektől. Ez akár még komoly veszélyt is jelenthet a német csapatra, akiknek végül még a túl magas üzemanyag-fogyasztással is meggyűlhet a bajuk.

Ebben az évben az ezüstnyilak motorjának teljesítményére és üzemanyag-fogyasztására sem lehet panasz eddig, de a Ferrari a lóerők terén is sokat fejlődött. A Mercedes pilótái a szezon első erőforrásait használják, de a Ferrari már cserélt egyszer. A fejlesztési lehetőségeket tekintve az olaszok jobban állnak. A Scuderia még 10 zsetont használhat fel a 32-ből, a Mercedes pedig csak hetet.

Ez azt jelenti, hogy az ezüstnyilak a második erőforrásba új alkatrészeket is beszerelhetnének. Niki Lauda azonban azt akarja, hogy ezt az előnyt csak a szezon második felében használja fel a Mercedes.

„Ez még csak a negyedik verseny volt.” – mondta a Gazzetta dello Sportnak – „Ami most hátránynak tűnhet, az előny lesz, amikor igazán számít – és az a szezon második fele.” Nyugalomra inti csapatát. „Nem szabad felborítanunk a menetrendet.”

Tavaly még az volt a benyomásunk, hogy a Mercedes előnye az idén is megmarad – de a Ferrari virágzása közbeszólt. Lauda ezt azonban félreértésnek tartja: „A tavalyi év kivételes volt, és nem az a valóság. Sosem ringattam magam abba az illúzióba, hogy mindig is ilyen dominánsak leszünk.”

Bár a Ferrari tavaly még önmaga árnyéka volt, Lauda a 2014-es szezont a nagy hagyományokkal rendelkező csapat átmeneti évének tekinti. A technikai vezető, James Allison jó munkát végzett, és a csapatot is megfelelően átalakították.

Sebastian Vettel is visszatért a tavalyi csalódást keltő éve után. „Jót tett Vettelnek, mert most új kihívás elé néz. Nem tudom pontosan, hogy tavaly miért nem ment neki, talán nem érzete jól magát az autóban. A tény, hogy most kiváló munkát végez a Ferrarinál.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari 2014-ben kiadta a parancsot: Olyan autó kell, ami fekszik Kiminek!
Következő cikk McLaren: Hamarosan egy győztes autónk lesz és a legjobbak között leszünk!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország