A Mercedes csak a pályán akar nyerni, az elköltött milliók terén semmiképp sem

megosztás
hozzászólás
A Mercedes csak a pályán akar nyerni, az elköltött milliók terén semmiképp sem
Zajos Klára
Szerző: Zajos Klára
2015. máj. 6. 9:55

A Mercedes megígérte, hogy nem kezdi el kidobálni a milliókat az ablakon, csak hogy idén legyőzzék a Ferrarit.

Az idei bajnokság két meghatározó szereplője a Mercedes és a Ferrari. Ennek az a komoly veszélye, hogy mindkét csapat elég jó anyagi körülmények között üzemelteti a Forma-1-es istállóját, és ha a csata kiéleződik, akkor ez könnyen meglátszódhat az elköltött milliókon is.

Pénzügyileg a Forma-1 nem éppen virágzik, és ezzel a Mercedes Motorsport főnöke, Toto Wolff is tisztában van, ezért meg is erősítette, hogy ők nem akarnak belemenni egy költekezési háborúba az olasz csapattal.

„Előrelátónak kell lennünk azt illetően, hogy mire költünk.” – mondta Wolff az Autosportnak – „Ésszerűnek kell maradnunk. Mindenki a Ferrarinál és a Mercedesnél –meg persze a többi csapatnál is – tudja, hogy ész nélkül nem szórhatjuk a pénzt, mert az a versenyzés kárára mehet. Ugyanabban az üzleti és pénzügyi világban élünk, és a versenyistálló mögött is egy fenntartható üzleti modell áll.”

„Ennek köszönhetően van egy természetes korlát a költségek terén, amíg elmehetünk, és ez igaz a többi csapatra is. Kristálytiszta utasításokat kapunk fentről, és ezt várom el a Ferraritól is, hiszen ugyanaz a valóság számukra is. Ők egy nagy csoport tagjai, és igaz, hogy a márka fontos, de a profit alsó határát is figyelembe kell venni.”

„Ha a Forma-1 megharap téged, akkor tudhatod, hogy túl messzire mentél. Ettől most messze vagyunk, de ezt észben kell tartanunk.”

Wolff a Forma-1 jövőjét úgy képzeli el, hogy egyik csapat sem költ eget rengetően sokat a fejlesztésekre.

„Nem szabad megfeledkeznünk a Red Bullról, vagy a McLarenről a Hondával. Ők is egyenlő eséllyel indulnak, csak még nem értek el oda, ahova szeretnének. A mi felelősségünk, hogy a sport ésszerű keretek között működjön. A szemünket rajta kell tartanunk a száguldó cirkuszon, és nem csak a költségeken. Ez nem kérdés.”

Következő Forma-1 cikk
Közösségi média: A fény a Forma-1-es alagút végén

Előző cikk

Közösségi média: A fény a Forma-1-es alagút végén

Következő cikk

A Spanyol Nagydíjon folytatódik a Mercedes és a Ferrari párbaja - eddig 3:1

A Spanyol Nagydíjon folytatódik a Mercedes és a Ferrari párbaja - eddig 3:1

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Toto Wolff
Szerző Zajos Klára
Cikk típusa BRÉKING