A Mercedes a 3-4. helyen áll a büdzsét illetően, de a pályán az élen akarnak lenni

megosztás
hozzászólás
A Mercedes a 3-4. helyen áll a büdzsét illetően, de a pályán az élen akarnak lenni
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2014. márc. 9. 8:09

Toto Wolff elmondta, tovább kell csökkenteni az anyakonszern hozzájárulását, és idővel a Mercedes AMG-nek teljesen önjárónak kell lennie anyagilag. Ami az eredményeket illeti, már idén az élre törnének.

A Mercedes 2009 végén vette meg a Brawn GP-t, és tavaly végre sikeres szezont zártak 3 győzelemmel. A W04 gyors volt egy körön, de futamon még hiányzott a kiegyensúlyozottság. Idén remek kilátásokkal vágnak neki a szezonnak, Wolff ennek megfelelően igazítja az elvárásokat.

"Az ösztönzés megvan. 2013-ban második helyen végeztünk, a tesztek nagyon jól mentek, rendelkezünk a szükséges forrásokkal és a mezőny két legjobb versenyzőjével"- mondta Wolff bizakodva. "Képesek vagyunk a győzelemre, harcban lehetünk a címért. De arrogáns lenne az ellenfeleinkkel szemben, ha már ma erről beszélnénk"- váltott visszafogottabb hangnemre a bécsi születésű szakember.

A Mercedes AMG költségvetése megközelítőleg 270 millió euró, ebből 50 milliót biztosít a Daimler: a fennálló rész szponzoroknak és a visszaosztott pénzeknek tudható be. A Red Bulltól vagy Ferraritól elmaradó büdzsé ellenére ott tudnak lenni az élen.

"A büdzsét illetően a harmadikak vagy inkább a negyedikek vagyunk. Ami a Daimler hozzájárulását illeti, tovább kell mérsékelni a későbbieken - középtávon egészen nullára"- árulta el.

Következő Forma-1 cikk
Button: ha idén nem megyek elég jól, ennyi volt számomra az F1

Előző cikk

Button: ha idén nem megyek elég jól, ennyi volt számomra az F1

Következő cikk

Ausztrál Nagydíj 2013: Ez történt tavaly

Ausztrál Nagydíj 2013: Ez történt tavaly

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Toto Wolff
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING