A Mercedes a 2019-es F1-es szezon előtt: 5535 kilométer – a rejtőzködő?

A német világbajnok csapat egy egészen szerény téli tesztidőszakot zárt Barcelonában, de nem a megtett kilométereket tekintve. A W10 tökéletesen felkészülhetett az idényre.

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

A Mercedes évről évre egyre magasabbra helyezi magának azt a bizonyos lécet, mivel 2014 óta legyőzhetetlen. Az elmúlt években egy olyan alkalom sem volt, amikor ne a németek húzták volna be a bajnoki címeket.

Még több F1 hír:

A téli teszteken általában visszafogottabbak, és ez idén különösen így volt. Egyedül az utolsó napon mentek egy gyorsabb kört Lewis Hamiltonnal a C5-ös gumikon, ami azonban gyakorlatilag ugyanazt tudta, mint amit Sebastian Vettel az élen. Ezt leszámítva javarészt a hosszabb etapokra koncentráltak.

A W10 végig nagyon megbízható volt, és 1189 kört, valamint 5535 kilométert tesztelve az élen zárt. Ez összesen 18 versenytávnak felel meg, ami rengeteg, tekintve azt, hogy az istállóknak ezúttal is csak 8 tesztnapjuk volt a felkészülésre.

A Mercedestől mindenki úgy nyilatkozott, hogy a Ferrari a favorit, és egyelőre nincsenek az olaszok szintjén, de közel sem biztos, hogy ez így van. A hírek korábban arról is szóltak, hogy a W10-et talán át kell építenie a mérnököknek, akik a második héten már az ausztrál csomagot küldték fel a pályára, de mint az később kiderült, az is átalakul. A Ferrarinál ez valószínűleg még mindig nem történt meg, így érdekes lesz látni, hogy mit történik majd Melbourne-ben, az Albert Parkban.

A Mercedes motorgyártóként második lett 2394 körrel és 11144 kilométerrel a neve mellett, de a Williams és a Racing Point igencsak rontott ezen a statisztikán. Ennek ellenére nem volt óriási a hátrányuk a Ferrarihoz képest.

Alább egy nagyobb képgalériát találhattok az autóról a téli tesztekről, benne a legjobb felvételekkel

Képgaléria a Mercedes W10-ről Barcelonából

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10 spins and runs wide
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10 spins and runs wide
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10 EQ Power+
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10 EQ Power+
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10 and fans
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10 lifts a front wheel
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Team members push the car of Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W10, into the garage
Mercedes-AMG F1 W10 nose and front wing
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10 with aero sensors

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10.
Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10.
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10.
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10.
Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10.
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10 EQ Power+
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10 and Pietro Fittipaldi, Haas F1 Team VF-19
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10 EQ Power+
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10 EQ Power+
Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10
Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10 EQ Power+
Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10.
Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10.
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10 EQ Power+
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10 EQ Power+
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10 EQ Power+
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10 EQ Power+
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10 EQ Power+
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10 EQ Power+
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10 EQ Power+
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10 EQ Power+
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10 EQ Power+
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10 EQ Power+
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10 EQ Power+
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10 EQ Power+ with aero sensors
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10 EQ Power+ with aero sensors
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10 EQ Power+ locks up
Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W10, carries a test rig
Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W10, carries a test rig
Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W10, carries a test rig
Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W10, carries a test rig
Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W10, carries a test rig
Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10 EQ Power+
132

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari lett a legszebb F1-es autó: és a leggyorsabb is?
Következő cikk Räikkönen igazi sztárként repked: irány Genf!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország