A menesztett Albon „nehezen tudja nézni az F1-es futamokat”

Ugyan közel sem került ki a Red Bull kötelékéből, Alexander Albon mégsem tartja könnyűnek, hogy úgy kell figyelnie a Forma–1-es versenyeket, hogy ő nem lehet a mezőny tagja.

Alex Albon, AF Corse

Alex Albon, AF Corse

Albon karrierje első 12 futamát még az akkori Toro Rossónál töltötte, majd a Red Bull beültette őt Max Verstappen mellé a gyengén teljesítő Pierre Gasly helyére a 2019-es szezon második felében. Ezt követően a teljes 2020-as idényt a bikásoknál húzta le, de az eredményeivel nem tudta meggyőzni a vezetőséget, hogy érdemes őt megtartaniuk.

Így hát inkább Sergio Perezt szerződtették, Albonnak pedig maradt a tartalékos és tesztversenyzői szerepkör, miután az AlphaTaurinál sem volt számára ülés. Idén jobbára a DTM-ben vigasztalódhat, ahol egy Ferrarit vezet.

Perez ugyan már többször is kifejtette, hogy Albon milyen jó munkát végez a színfalak mögött, de a brit-thai pilóta mégsem tudja élvezni, hogy az oldalvonalra szorult idén. „Természetesen még mindig szerepem van a csapatban, és ezért örülök annyira, hogy most ilyen jól megy nekünk” – nyilatkozta Albon a RacingNews365-nek.

Még több F1 hír:

„Ennek ellenére persze csalódott is vagyok, mert én magam nem ülhetek az autóban. Sportember vagyok, és a legjobb akarsz lenni, ezért is volt különösen nehéz a bahreini szezonnyitón, hogy én magam nem versenyezhettem. Továbbra is nehéz néznem az F1-es futamokat” – vallotta be.

„A szerepem miatt el tudom viselni, hogy nem vezetek, de mégsem könnyű. Újra az F1-ben akarok menni, és remélhetőleg a jövőben ez lehetséges is lesz. Ezért is dolgozom továbbra is keményen a szimulátorban és a DTM-ben is. Az egy teljesen más kategória, de azért jó, hogy továbbra is magas szinten versenyezhetek valahol.”

Ami Perez dicséretét illeti, Albon persze örül, hogy ilyen visszajelzéseket kap munkájára, de tudja, hogy igazából csak azt teszi, amit elvárnak tőle. „Persze jó, hogy ilyet hallok, de ez a munkám. Nincs szükségem külön elismerésre, mert keményen hajtok a csapattal. Tudom, hogy fontos az, amit csinálok és élvezem is.”

„Azt is tudom, hogy minél jobban teljesítek most, az csak segítség lehet a jövőm szempontjából. 110 százalékot adok bele, mert ha nem tenném, akkor kevesebb esélyem lenne visszakerülni a mezőnybe” – fogalmazott Albon a Gazzetta dello Sportnak.

2023-ban jöhet Igora Drive, de addig izgalmas bővítést kap a pálya

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Alpine örül, hogy Alonso nem „hisztizik” a nehéz kezdés ellenére
Következő cikk Megtalálta az F1 a tökéletes megoldást a pályahatárok betartására?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország