A megérzésére hagyatkozott Sainz a sprint előtti gumiválasztásánál

A Ferrari Forma-1-es pilótája, Carlos Sainz azt követően választotta a lágy gumikat a szombati sprintfutam előtt, hogy már a rajtrácson állva érzékelte, ahogyan csökken a hőmérsékelt a pálya körül.

Carlos Sainz Jr., Ferrari SF21, Sergio Perez, Red Bull Racing RB16B

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A 2021-es Forma-1-es szezon utolsó sprintfutama előtt 9 versenyző választotta a lágy gumikat, köztük a pole-pozíciót megszerző Valtteri Bottas is. Az 5. helyről rajtolva Carlos Sainznak is kifizetődött az extra tapadás, ugyanis ő is el tudott menni a közepeseken induló Max Verstappen mellett.

Bár a holland végül könnyedén elment a Ferrari mellett, Sainz sikeresen maga mögött tartotta a másik Red Bullban versenyző Sergio Perezt, így egy értékes 3. rajthelyet szerzett a mai versenyre.

A Ferrari a pilótáira bízta azt, hogy melyik keverékkel szeretnének elrajtolni, Sainz pedig elmondta, hogy mire támaszkodott, amikor „kockáztatott”, és a lágyak mellett tette le a voksát.

„Kemény helyzet volt, mert a lágy talán csak az első 1-2 körben jelent előnyt, amikor pedig elkezdenek túlmelegedni, azt kívánod, hogy bárcsak közepeseken lennél” – mondta a sprintet követő sajtótájékoztatón.

„Mindig nehéz megtalálni az egyensúlyt a rajt és egy 24 körös etap között. Az azonban, hogy pont a rajt előtt kezdett el csökkeni a pálya hőmérséklete, a lágyak felé tolt engem is, mert azt gondoltam, hogy könnyebb lesz így életben tartani azokat.”

„Az 5. körtől kezdve így is a közepes volt a jobb gumi, de szerencsére jól döntöttünk.”

Még több F1 hír:

Sainz azt is elmondta, hogy Perez nem tartotta folyamatos nyomás alatt, mindig előre tudta, hogy mikor kell kicsit jobban figyelnie a védekezésére:

„Tudtam, hogy amikor 7 tizeden belülre került az utolsó kanyarban, védekeznem kell majd az elsőben. 8 tizednél már követhettem az ideális ívet, 9 tizednél pedig még spórolhattam is az autó elektromos energiájával.”

„A versenymérnököm nagyon jó munkát végzett, pontosan tudtam, hogy mekkora különbséggel fordulunk rá a DRS-zónára. Checo első szárnya párszor biztosan közel volt a diffúzoromhoz, de jó csatát vívtunk.”

Perez: Verstappen bizonytalan rajtja miatt veszítettem pozíciót

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff szerint külső nyomás hatására zárhatták ki Hamiltont az időmérőről
Következő cikk Bottas: a sprintfutam bebizonyította, van még keresnivalónk a futamon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország