Motorsport.com hírek

A megduplázódó fejlesztési költségek ellen áll ki a Mercedes

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint nem jó ötlet, hogy a motorgyártóknak a mostani és a jövőbeni motorok fejlesztési költségeit kellene fizetnie egyszerre.

Toto Wolff, Executive Director, Mercedes AMG

Fotót készítette: Sam Bagnall / Motorsport Images

Mivel a 2021-es szabályok véglegesítve lesznek június végéig, a gyártók elkezdhetnek dolgozni az új motorokon. Viszont miközben ráállhatnak a 2021-es motorok készítésére, arra is fókuszálniuk kell, hogy fejlesszék motorjaikat a 2019-es és 2020-as szezonra.

Hogy az ezzel járó plusz költséget csökkentsék, Cyril Abiteboul, a Renault versenymérnöke azzal az ötlettel állt elő, hogy fagyasszák be a motorfejlesztéseket a következő két évre, hogy a gyártók a 2021-es motorra tudjanak koncentrálni. Úgy tűnik, ezt az ötletet Toto Wolff is támogatja.

„Az egyetlen óriási dolog, amit meg kell oldanunk, a hatalmas pénzmennyiség, amit motorfejlesztésre költünk. El kell kerülnünk, hogy megduplázódjanak a költségeink, mert a jelenlegi motorunk fejlesztése mellett az újat is el kell kezdenünk csinálni.”

Wolff úgy gondolja, hogy a szabálymódosítások jó irányba terelik az F1-et, annak ellenére, hogy a Mercedes meg akarta tartani az MGU-H-t.

Még több F1 hír:

„Néhány ügyben engedtünk a nézőpontunkból. Elfogadtuk, hogy nem lesz MGU-H. Szerintünk technológiailag ez egy visszalépés, de ez a kompromisszum a látvány szempontjából előrelépés, a fordulatszám növekszik, megszűnik az üzemanyag korlátozás, és egy olyan hangosabb motorunk lehet, amit nem korlátoz az üzemanyag.”

„Ez nem az a fenntartható üzenet, amit közvetíteni szeretnénk, de megértjük, hogy ez a látvány szempontjából egy olyan lépés, amit el kell fogadnunk. Vannak tárgyalások a dyno korlátozását illetően, szeretnénk elkerülni, hogy túlnőjük egymást infrastrukturálisan. Azt hiszem, hogy elég közel járunk ahhoz, hogy a végére érjünk a motorszabályokkal kapcsolatos tárgyalásoknak.”

Toto Wolff elismerte, hogy nem akartak kompromisszumot kötni az üzemanyag-szabályzást illetően, a Mercedes inkább a fenntartható fejlődés, mintsem a megnövekedő teljesítmény mellett állt ki.

„Azt gondolom, nem szabad szemet hunynunk afelett, hogy mi történik a világban. A hibrid rendszerek már helyet kapnak a közúti kocsikban, és szerintem ugyanez kéne a Forma-1-ben is. De természetesen azt is figyelembe kell vennünk, hogy mi érdekli a szurkolókat. A Forma-1-nek muszáj technológiai üzenetet közölnie, de tudjuk, hogy a látvány is nagyon fontos, és a sokkoló motorhangok témájában bőven van még hová fejlődnünk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Miért tértek vissza a rajtrácslányok (és rajtrácsfiúk) Monacóban?
Következő cikk Alonso mindent belead, amit csak tud, de ez is kevés

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország