BRÉKING

A megbízhatóság a Mercedes igazi problémája, nem a csapatutasítás - egyetértés Hamiltonnal

Toto Wolff elmondta, végül egyetértenek Lewis Hamiltonnal, aki ragaszkodott a pozíciójához. A Mercedes AMG sportfőnöke szerint az igazi problémára kell koncentrálni, ami a W05 Hybrid megbízhatósága.

Wolff a csapat hivatalos interjújában elmondta, "nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen" a Magyar Nagydíj után. A harmadik és negyedik hely csalódás az eddigiekhez képest, de azt is figyelembe kell venni, hogy Hamilton honnan rajtolt, és Rosbergnek is voltak nehézségei a versenyen. A legnagyobb port természetesen az ominózus üzenet kavarta.

"Amikor kiment a biztonsági autó, úgy döntöttünk, felosztjuk a stratégiát (a versenyzők között), és leválunk az élen állókról, lehetőséget teremtve ezzel a győzelemre, vagy legrosszabb esetben egy dobogós helyezésre"- kezdte a magyarázatot Wolff. "Amikor így döntöttünk, Nico két pozícióval Lewis előtt volt. Nicót egy agresszív háromkiállásos stratégiára tettük, míg Lewist kér cserére, melynek megfelelően az utolsó etap hosszú a közepes keveréken. Ez azt jelentette, valamikor össze fognak találkozni a pályán - és lesz egy helyzet, amit kezelni kell majd"- magyarázta.

"Lewist arra kértük, engedje el Nicót, mivel azt hittük, még mindkettőnek van esélye a győzelemre, mert a stratégiák működtek. Ugyanakkor Nico sosem került elég közel Lewishoz, hogy végrehajtsa a manővert - és végül egyetértettünk Lewis döntésével, miszerint tartja a pozícióját."

Eddig folyamatosan hangoztatták, hogy a két versenyző szabadon mehet egymás ellen, majd a Hungaroringen jött az utasítás. Miért?

"Versenycsapatként az a küldetésünk, hogy futamokat és bajnokságokat nyerjünk. Azt gondoltuk, mindkét versenyzőnknek esélye van arra, hogy a győzelemért harcoljon - nem csak a dobogóért -, tehát helyesen cselekedtünk. Ha arról van szó, hogy két versenyző eltérő stratégián van ugyanabból a csapatból, akkor megszokott dolog, hogy nem nehezítik meg egymás életét - akkor sem, ha előzés van. El kell fogadnunk, hogy többé nem vagyunk ilyen megszokott helyzetben."

//

Post by www.f1-live.hu.

Wolff leszögezte, a vasárnap hallott utasítás "teljes mértékben illik a politikájukba", miszerint Hamilton és Rosberg szabadon versenyezhet egymás ellen. "Ennek megfelelően a 2014-es bajnokság további részében is szabadon versenyhezhetnek egymás ellen a pilótáink; és a győzelemért fognak versenyezni. Ugyanakkor tisztán kellene látnunk a helyzetet: a csapatutasítás körüli viták homályba fedik az igazi problémánkat, ami a megbízhatóság."

Hamilton autója szombaton azért kapott lángra, mert elfáradt egy nagynyomású üzemanyagcső, de az anyagfáradás pontos okait továbbra sem határozták meg. Wolff biztos benne, hogy a vasárnapi ellentmondás nem tesz kárt a csapatszellemben. Megjegyezte, javítani kell a megbízhatóságon, hogy a két versenyzőjük zavartalanul harcoljon egymás ellen az élen - mindenféle külső tényező nélkül.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bianchi: két pont a Marussiával, de a végső álom a Ferrari
Következő cikk Grosjean a McLaren-Hondával tárgyal: Érik az egyik szenzáció 2015-re?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország