„A McLarennél senki nem akart Hamilton kocsiján dolgozni...”

A McLaren korábbi szerelője, Marc Priestley arról az időszakról mesélt, amikor megérkezett a csapathoz 2007-ben az Alonso-Hamilton páros, és ekkor még mindenki a kétszeres világbajnok kocsiján akart dolgozni.

Lewis Hamilton, Mclaren MP4-22 leads Kimi Raikkonen, Ferrari F2007

Lewis Hamilton, Mclaren MP4-22 leads Kimi Raikkonen, Ferrari F2007

Sutton Images

Lewis Hamilton 2007-ben Fernando Alonso csapattársaként, a McLaren versenyzőjeként debütált a Forma-1-ben, miután 2006-ban GP2-es bajnok lett. A spanyol és a brit pilóta viszont nem jött ki jól egymással, és hiába volt jó esélyük a világbajnoki címre, végül Kimi Räikkönen diadalmaskodott, Hamilton és Alonso pedig 1-1 ponttal maradt le a címről.

A korábbi McLaren-szerelő Marc Priestley pedig nemrég egy podcastben beszélt arról, hogy eleinte nem vártak sokat Hamiltontól, és mindenki Alonso kocsiján akart dolgozni:

„A szerelők és a mérnökök azon veszekedtek, hogy ki kerülhessen Fernando garázsának az oldalára. Az emberek nem akartak az első évében Lewis Hamilton autójához kerülni, mert nem vártak tőle sokat.”

Még több F1 hír:

„Szerelőként és mérnökként ugyanúgy meg akarjátok nyerni a világbajnokságot, ahogy a versenyzők is, és természetesen erre akkor van a legnagyobb esélyed, ha a regnáló világbajnok autóján dolgozol – legalábbis így gondoltuk.”

„A gyárban mindenki arra számított, főleg azután, hogy rájöttünk, milyen gyors autónk van, hogy Fernando lesz a mi emberünk, aki komoly eredményeket szállíthat” – mesélte Priestley a Pitlane Life Lessons podcastben.

A korábbi szerelő szerint minden adott volt ahhoz, hogy a McLaren világbajnok legyen ebben az évben, és annak az okát, hogy ez mégsem sikerült, a csapat összetartásának hiányában látta.

„A két pilóta időnként mindent megtett azért, hogy a csapat az ő oldalukra álljon, és hogy szinte át is másszanak a másik oldalon lévő embereken – ez folyt 2007-ben a garázsunk mindkét oldalán.”

 

„Ennek rengeteg kiváltó oka volt. A McLaren nagyon rosszul kezelte a helyzetet, hiszen több év után először fordult elő, hogy ilyen dinamikát tapasztaltunk a két versenyzőnk között. Nagyon rossz személymenedzsment folyt, mind a versenyzőket, mind az őket körülvevő területeken.”

„Természetesen mindenki a saját pilótája pártját fogta, ez pedig nagy szakadékot képzett csapaton belül. Szerintem ez volt az oka annak, hogy 2007-ben nem lettünk világbajnokok, miközben a kocsink, a versenyzőink és a megfelelő dolgozók is adottak voltak ehhez.”

„Minden lehetőségünk megvolt a cím megnyerésére, mégsem jött össze a dolog, mert csapatként nem működött minden henger, nem egy irányba húztunk. Ott volt az a bizonyos szakadék csapaton belül” – magyarázta.

Wolff: Verstappen az idei favorit, a leggyorsabb autóval még könnyebb dolga lesz...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Júliusban újra versenyezhet Nyikita Mazepin
Következő cikk Ilyen időjárás fogadja majd a nyugalmas hétvégére váró csapatokat Barcelonában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország