A McLarennél nem volt opció a 3. hely feladása az extra szélcsatornás időért

2020-ban a McLaren a hibrid-turbóéra kezdete óta a legjobb eredményét érte el a konstruktőri bajnokságban, a wokingiak pedig egyáltalán nem gondolkodtak stratégiai játszmákban a szezon végén.

A McLarennél nem volt opció a 3. hely feladása az extra szélcsatornás időért

A 2021-től érvénybe lépett változások egyik érdekes eleme a szélcsatornás és CFD tesztekre vonatkozó handicap rendszer, ami a konstruktőri bajnokságban elért helyezés alapján határozza meg, hogy melyik csapat hány órát tölthet a teszteléssel.

A szabály célja természetesen az, hogy a mezőnyt közelebb hozzák egymáshoz, és szorosabb versenyeket láthassunk, a 2021-es és 2022-es autók bemutatása után pedig először láthatjuk majd ennek az eredményét:

A skála 2021-ben úgy alakul, hogy helyezésenként 2.5 százalékot változik a csapatokra vonatkozó érték, a 100%-ot, tehát körülbelül 40 óra/hetet az 5, helyezett jelenti.

A 2020-as világbajnok Mercedes így tehát 90%-nyi időt tölthet a szélcsatornában, míg a Williams 112.5%-ot, ami körülbelül 36, és 45 órát jelent. 2022-től a skála tovább tágul és már a 7. hely jelenti majd a 100%-ot, onnan pedig 5%-kal nő és csökken, tehát az első helyezett majd 70%-ot, a 10. helyezett pedig 115%-ot kap, vagyis 28 és 46 óra között mozog majd az engedélyezett fejlesztési időtartam.

Még több F1 hír:

A McLaren nagyon szoros versenyben, az utolsó, Abu-Dhabi Nagydíjon szerezte meg a konstruktőri 3. helyezést a 2020-as szezonban, amivel kb. 38 órát kap majd, a csapatfőnök Andreas Seidl pedig elmondta, hogy egyáltalán nem gondolkodtak azon, hogy a fejlesztési rendszer változásai miatt feladják a jobb helyezést a Racing Pointtal és a Renault-val szemben.

„Természetesen mi is tisztában vagyunk a különböző helyezések közötti különbségekkel, de ezek szerintem túl aprók jelenleg ahhoz, hogy olyat sokan számítsanak” – idézi a McLaren csapatfőnökét a Motorsport.com holland kiadása.

„Minden reggel azzal a céllal kelünk fel, hogy legyőzzük az ellenfeleinket, és csak az foglalkoztat minket, hogy a lehető legjobb munkát végezzük.”

Ha pedig a pénzügyeket nézzük, a McLarennek nagyon is kifizetődő volt a 3 hely megszerzése, még a mostani, koronavírussal sújtott időszakban is: a McLaren az Auto Motor und Sport értesülései szerint 8 millió dollárral kapott többet az F1 nyereményalapjából, mint a Racing Point.

Seidl azt is elismerte, hogy a szezon előtt nem tartották még lehetségesnek, hogy a 3. helyért harcolhassanak 2020-ban, de nem a saját teljesítményük miatt:

„Senki nem számított arra, hogy ekkora problémái lesznek a Ferrarinak. Amikor pedig megláttuk a Racing Point autóját Barcelonában, és megértettük milyen elvek alapján készítettek azt az autót, a 3. hely ott akkor elérhetetlennek tűnt.”

A McLaren elmondása szerint jól is állnak a 2021-es autójukkal.

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Russell Hamilton és Verstappen köreit tanulmányozza

Előző cikk

Russell Hamilton és Verstappen köreit tanulmányozza

Következő cikk

Russell megtanulta az F1 „kegyetlen” oldalát a Mercedesnél

Russell megtanulta az F1 „kegyetlen” oldalát a Mercedesnél
Hozzászólások betöltése