Forma-1 Bahrain GP

A McLarennél nem lepődnének meg, ha nem egyszereplős lenne a bajnoki küzdelem

A McLaren csapatának vezérigazgatója, Zak Brown elmondása szerint nem lenne meglepne, ha idén Lewis Hamilton és a Mercedes ringbe tudnának szállni a Forma-1 világbajnoki címéért.

Zak Brown, CEO, McLaren Racing, in the team principals Press Conference

A 2021-es bajnokság végi, vitatott körülmények között szenvedett veresége óta Hamilton két nyeretlen idényen van túl, miután a Mercedes nem tudott fogást találni az új műszaki szabályzaton. A csapat azonban 2023-ban látványos javulásba kezdett, köszönhetően a W14-es megváltoztatott koncepciójának, Hamilton azonban így sem tudta megizzasztani a Red Bullokat.

Ez azonban idén változhat, Brown optimizmusának alapja ugyanis, hogy meg van győződve, a Mercedes fel tud állni a nemrég kapott pofonokból és bajnoki címre esélyes autót tud tervezni 2024-re.

Elismerte, hogy mindenkit nagy kihívás elé állított az elmúlt két évet uraló Red Bull és Verstappen, de a Speedcafénak adott interjújában a saját esélyeiket is ecsetelve elmondta, hogy Hamilton példa nélküli tapasztalatával és tehetségével mindenképpen komoly kihívó lehet.

„Tetszik, amit a szélcsatornában és a szimulációkon látunk, szóval úgy érezzük, előrelépünk majd. Hogy mennyit? A nagy rejtély megoldása attól függ, mikor állította le a tavalyi autója fejlesztését és kezdett el a következő autóján dolgozni, én arra tippelek, hogy elég korán, szóval meglátjuk, hogy Adrian Newey varázslataiból mi sül ki, és ettől függ, hol leszünk.”

„Ugyanez a helyzet a Mercedesszel és a Ferrarival is, ezeknek a csapatoknak mindene megvan, ami kell és remekül dolgoznak, szóval nem lennék meglepve, ha hirtelen a Mercedes visszatérne és Lewis megnyerné a nyolcadik bajnoki címét. Nagyon kemény és szoros a verseny és szerintem nem zárhatunk ki semmit.”

Miután a McLaren nyáron megfordította a szerencséjét egy átfogó fejlesztési programmal, végül a Red Bull legnagyobb kihívói lettek, bár a konstruktőrök között negyedikként zártak. Bár Brown meg van győződve arról, hogy a csapat még jobb lehet idén és hogy Lando Norris, valamint Oscar Piastri párosa remekelni fog:

„Jó, hogy olyan felállásunk van, amilyen. Ha megnézzük a listát, mi kell ahhoz, hogy újra bajnokok lehessünk, kell hozzá például két nagyszerű pilóta és eléggé nyugodtan kipipálhatjuk ezt, úgy érzem.”

Brown arról is beszélt, figyelni fognak, mikor kezd el "morogni egymásra" két ambíciózus pilótájuk.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Korábbi F1-es: Marko kirúgással fenyegetett, ezért volt pár „összetűzésem” Sainzcal
Következő cikk „Úgy hallottam, Michael Schumacher is ott ül a vacsoraasztalnál...”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország