A McLarennél nem elégedettek a Red Bull büntetésével

A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl örül annak, hogy a Forma-1 2021-es költségvetési eljárása sikerrel járt, de szerinte a Red Bullra kiszabott büntetés nem volt elég szigorú.

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren

Az FIA múlt pénteken jelentette be, hogy a Red Bullt hétmillió dollárra, valamint az aerodinamikai tesztekre fordítható idejük 10%-os csökkentésére büntette a következő 12 hónapra, míg az Aston Martin eljárási hiba miatt 450 ezer dolláros bírságot kapott.

Seidl a Motorsport.com kérdésére elmondta, biztató volt látni, hogy az FIA eljárása hatékonyan működik, de a büntetés mértékét kifogásolta, szerinte a jövőben szigorúbbaknak kellene lenniük: „Őszintén szólva vegyesek az érzéseim.”

„A pozitív oldala a dolognak, hogy már élesben is tudjuk, hogy az FIA átvilágítási módszere, aminek a csapatokat alávetik, nagyon aprólékos és részletes. Azt is kiderítette, hogy egy csapat átlépte a plafont. Az is pozitív, hogy büntetést is kaptak érte, ami jó a sportnak, mert remélhetőleg elrettenti a többieket a szabályok megszegésétől.”

„Persze a mi nézőpontunkból, ha magát a büntetést nézzük, nem illik a kihágáshoz. Magyarán, nem elég szigorú. Nyilván ezután abban reménykedünk, hogy amennyiben a jövőben ilyen történik, akkor a büntetések jóval súlyosabbak lesznek.”

Az aerodinamikai tesztidő csökkentésére Seidl így reagált: „Persze, 10%-nak azért van kihatása a fejlesztésre. Ugyanakkor, ha a szabályszegés mértékével hasonlítjuk össze, akkor egyszerűen nem illik össze a kettő.”

Seidl Christian Horner kifogásait sem tartja elégségesnek a költségvetési plafon megszegésének magyarázatára, bár jelezte, nem nézte a másik csapatfőnök sajtótájékoztatóját: „Nem néztem. Gyerekként sem érdekeltek a mesék, Christian sajtótájékoztatójára sem voltam kíváncsi.

„Az FIA vizsgálata mindent kiderített és bizonyította, hogy a plafon működik. Kilenc csapat alatta tudott maradni és amennyire tudom, a közelébe is kerültek és épp ez volt a cél. Emiatt szerintem nem helytálló a szabályzat eltérő értelmezését hibáztatniuk.”

A McLaren csapatának vezérigazgatója, Zak Brown, aki szócsatába is elegyedett Hornerrel, miután levélben kért súlyos büntetést a Red Bullra, Seidllel értett egyet: „Örülök, hogy az igazság kiderült és az eredmény az lett, amit vártunk. Egy csapat átlépte a költségvetési plafont, a többi kilenc a szabályos kereteken belül működik.”

 

„Emiatt jogos a büntető intézkedések meghozatala. Ha az FIA a lehető leghatékonyabb akar lenni és azt akarja, hogy a büntetései leckét jelentsenek a többiek számára, sokkal keményebbnek kell lenniük a jövőben.”

„Reméljük, hogy az eljárás közepette megtanultak azt jelentik, hogy a csapatok tudják, milyen szabályoknak kell megfelelniük. Bár örülünk, hogy a szövetség lépett, reméljük a jövőben keményebb lépéseket is hajlandóak lesznek tenni a szabályszegőkkel szemben.”

A többi csapatfőnökhöz hasonlóan a Motorsport.comnak nyilatkozó Günther Steiner is úgy gondolta, a büntetés mindkét tétele túl enyhe: „A többi csapatnak semmit sem jelent a pénz. Jó az FIA-nak, hogy fizetnek nekik!”

„A 10%-os szélcsatornás idő sem jelent sokat, mert nem valódi büntetés. Szélcsatornában kevesebb időt tölthetnek, de valami mással többet, ennyire egyszerű. Egy pénzbeli büntetés kellett volna, csökkentett költségvetési plafon gyakorlatilag, annak sokkal több értelme lenne.”

Steiner egyetértett abban, hogy a csapatoknak egyáltalán nem használt, hogy ennyi ideig tartott a vizsgálat: „Ez a következő probléma. Ezeket a dolgokat korábban kell elintéznünk. Mármint, nem várhatunk k***szott szeptemberig, már júniusban kell, hogy legyen eredménye.”

Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Fred Vasseur szerint a Red Bull büntetése másokat arra késztethet, próbáljanak szerencsét a költségvetési plafon átlépésével: „A verseny szempontjából szerintem elég kicsi a büntetés” – mondta a Motorsport.comnak.

„Biztosnak kell lennünk, hogy ez nem fog másokat túlköltekezésre sarkallni, mert mindenki ki fogja most számolni, hogy lesz-e értelme x millióval többet költeni a 10%-kal kevesebb szélcsatornás időt bevállalva. Én nem számolgatok, csak próbálom magamat a helyükbe képzelni.”

Arra a felvetésre, hogy Horner szerint csak a szabályokat értelmezték máshogy, mint a szövetség, Vasseur így reagált: „Persze, nem szabad lebecsülni, mennyire komoly kihívás volt értelmezni a szabályzatot. De megkérdezhettük erről a szövetséget. Szerintem összesen küldtünk nekik vagy kétezer kérdést.”


Helmut Marko elmondta, szerinte mi lesz Mick Schumacherrel.

 

megosztás
hozzászólás

Stuck: a Red Bull büntetésének semmi hatása nem lesz a 2023-as szezonra

Leclerc a Ferrari elnökével szemben "a lehető leghamarabb" bajnokságot nyerne

Feliratkozás