A McLarennél még mindig úgy látják, hogy Alonso a Forma-1 legjobb pilótája!

megosztás
hozzászólás
A McLarennél még mindig úgy látják, hogy Alonso a Forma-1 legjobb pilótája!
Zajos Klára
Szerző: Zajos Klára
2016. jan. 26. 15:06

Mielőtt megkezdte volna a munkát Wokingban, az új vezérigazgató, Jost Capito azt nyilatkozta, hogy szerinte Fernando Alonso továbbra is a száguldó cirkusz legjobb pilótája.

A német jelenleg a Volkswagen motorversenyzési programját irányítja, azonban Capito úgy döntött, hogy elfogadja Ron Dennis ajánlatát, így kimaradhat a dízelbotrányból.

„A nyáron kezdtünk tárgyalni.” – árulta el Capito a spanyol Marcának – „Mielőtt még a Volkswagen dízel problémái elkezdődtek volna. Ezt szeretném leszögezni.”

Szóval akkor egyszerűen változásra volt szüksége? „Nem, nem kellett. Ez valami ennél sokkal érzelmesebb dolog.”

„Gyerekként nagy rajongója voltam Bruce McLarennek – ahogy megalapította a csapatot, majd ahogy Ron Dennis átvette az üzletet. Számomra mindig ez volt a követendő modell.”

Capito azonban nem épp a legjobbkor érkezik meg a Forma-1-be, hiszen probléma-probléma hátán van – a McLaren-Honda szenvedéséről nem is beszélve.

„Először is, meg kell érkeznem és meglátjuk hogy megy. A Forma-1-nek több problémát is meg kell oldania különböző területeken, azonban úgy vélem, hogy az én esetemben a fő feladat, hogy egy következetes, erős és versenyképes csapatot építsek fel.”

„A szabályok nem jelenthetnek problémát, hiszen ez mindenkinek egyforma. Ez arról szól, hogy ki tudja kihozni a legtöbbet.”

És milyen lesz Alonsoval dolgozni? „Személyesen nem ismerem, de nagyon csodálom. Különösen a tavalyi szezon után. Nem adta fel, továbbra is biztatja a csapatot, az eredmények ellenére is – egy olyan versenyzőnek, mint Ő ez elég frusztráló lehetett.”

„Azt kell, hogy mondjam, számomra Ő a legjobb pilóta a Forma-1-ben.”

Következő Forma-1 cikk
Vettel végzett az élen a Pirelli mai esős tesztjén!

Előző cikk

Vettel végzett az élen a Pirelli mai esős tesztjén!

Következő cikk

A Force India minden törésteszten átment: irány Barcelona!

A Force India minden törésteszten átment: irány Barcelona!

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso Vásárlás
Szerző Zajos Klára
Cikk típusa BRÉKING