A McLarennél ismerik Alonsót, tartanak is tőle

Fernando Alonso visszatér a Forma-1-be 2021-be, a vele pedig utolsó mclarenes évében még együtt dolgozó Zak Brown vezérigazgató szerint pedig ez komoly erősítés lesz a jövőre már Alpine néven szereplő csapatnak.

Jimmie Johnson in the McLaren, Fernando Alonso, Zak Brown

Jimmie Johnson in the McLaren, Fernando Alonso, Zak Brown

Steven Tee / Motorsport Images

Fernando Alonso 2021-ben visszatér a Forma-1-be, hogy szembeszálljon Lewis Hamilton Mercedesével (hacsak nem húz valami nagyon meglepőt), Verstappen Red Bulljával, Ricciardo McLarenjével, Vettel Aston Martinjával és a két Ferrarival.

A spanyol roppant elszánt, legutóbb azt nyilatkozta: „Amikor a legutóbb ringbe szálltunk egy hétszeres világbajnokkal, nyertünk.” – utal ezzel 2005-re. Most azonban inkább a középcsapatoknak van tőle félnivalója.

Még több F1 hír:

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown fél is. Peter Windsornak adott interjújában el is mondta, miért: „Az Alpine kőkemény ellenfél lesz, a legteljesebb pilótával, akivel rövid Forma-1-es karrierem során volt szerencsém dolgozni.”

„Alonsót nagyon nehéz lesz megverni. Nagyon tisztelem a munkabírását és az eszét. Sokat tanultam tőle, amíg együtt dolgoztunk. Sokan mondják, hogy nehéz személyiség és nem könnyű vele együtt dolgozni, de a szörnyű eredményeink ellenére ilyet nem tapasztaltam. Sosem vitáztam vele, abszolút profi.”

 

A pilótakeringő végével a McLaren és a Renault 2021-es csatája roppant érdekesnek ígérkezik, hisz a McLaren elcsente a Renault-tól Daniel Ricciardót a Ferrarihoz távozó Carlos Sainz helyére, Fernando Alonso így egy komoly rivalizálás közepébe csöppent, ahol mindkét csapat azon lesz, hogy igazolja döntéseit.

Leclerc díjat kapott a Török Nagydíjon bemutatott hibájáért

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Vettel: Szeretnék Lewis mellett versenyezni!
Következő cikk A korábbi F1-es szerint Albon akár maradhat is

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország