A McLarennél igazán boldogok: „Lando szinte szárnyalt”

A McLaren csapatvezetője, Andreas Seidl nem győzte méltatni Lando Norrist és az egész csapatot az Emilia Romagna Nagydíjon elért szenzációs teljesítményük után. A wokingiak a 3. és a 6. helyen fejezték be a futamot.

A McLarennél igazán boldogok: „Lando szinte szárnyalt”

Az istálló csapatvezetőjét nem sokkal a leintés után kérdezték arról, hogy hogyan értékeli a vasárnapi teljesítményüket. Norris ugyan hibázott kicsit az időmérőn, de a versenyen már remek helyezéseket sikerült megszerezniük.

„Igen, nem volt rossz. Nagyon-nagyon boldog vagyok a teljes csapat miatt, mert tegnap is és ma is meg tudtuk mutatni, hogy milyen remek munkát végeztünk a tél folyamán az autóval. Meg kell említeni a mercedeses kollégákat is, szóval tényleg örülünk.”

„Lando szinte szárnyalt a futamon. Egyértelműen megtette a következő lépést versenyzőként. Szóval igen, csak boldog tudok lenni most az egész alakulat miatt, hogy elérhettük ezt a harmadik helyet. Hatalmas köszönet jár mindenkinek itt a pályán és Wokingban is.”

Még több F1 hír:

Norris valóban hatalmasat ment, és olyan, mintha Daniel Ricciardo érkezése csak még koncentráltabbá tette volna őt, miközben egész hétvégén versenyképesnek tűnt, és az autó is hozzá tudott ehhez járulni. Látszik rajta, hogy magabiztos a csomagját illetően, abból is, ahogyan vezet.

„Már Bahreinben és a télen is meg lehetett figyelni, hogy szintet lépett, emberként is, nem csak pilótaként. Jól tudta kielemezni a tavalyi évét a mérnökeivel. Az ilyen fiatal versenyzők esetében megszokott, hogy előre tudnak lépni az első években. Ezt kell tenned, különben sosem érsz fel a csúcsra, ő pedig mindent belead” – hangzott Seidl véleménye.

„Amit ma csinált, az ismét fantasztikus volt. A csapat is jól döntött azzal, hogy az újraindításnál a lágyakat raktuk fel. Egy kissé kockázatos választás volt, mert nem tudtuk, hogy kibírják-e a végéig, de bejött, szóval jól határoztunk.”

Seidl szerint egyelőre még el tudják fogadni azt, hogy egy Mercedes megelőzi őket a pályán. Ennek ellenére persze mindent bele fognak adni, hogy a jövőben ugyanez már ne történhessen meg, és esetleg maguk mögött tudják tartani Hamiltont, ha a helyzet ismét úgy hozza.

Íme az első három nyilatkozata az Emilia Romagna Nagydíj után

megosztás
hozzászólás
Russell Bottasról: „Hamarosan beszélünk még”
Előző cikk

Russell Bottasról: „Hamarosan beszélünk még”

Következő cikk

Alonso: ez a verseny két vagy három másikkal ért fel

Alonso: ez a verseny két vagy három másikkal ért fel
Hozzászólások betöltése