Egyre többet és többet fogunk látni a McLarentől

Andreas Seidl csapatfőnöknek az egész csapatról csak szuperlatívuszokban tud beszélni, és elmondta, igazán nagy ugrásokat akkor tudnak majd tenni, hogyha véglegesítésre kerülnek a 2021-es szabályok.

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren, in the team principals Press Conference

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren, in the team principals Press Conference

Andrew Hone / Motorsport Images

A McLaren remek két heten van túl, mind Franciaországban, mind Ausztriában pontszerző volt mindkét autójuk, ráadásul míg Norris az előző hétvégén ment nagyot és tolta be szinte a célba a meghibásodással küzdő autót, Carlos Sainz a tegnapi nap ment szenzációsan, és a mezőny végéről – többek között a remek taktikának is köszönhetően – végül a nyolcadik helyen ért célba, és ki tudja, mi lett volna még, hogyha nem sérül meg az első szárnya. Nem csoda hát, hogy a verseny után a csapatfőnök, Andreas Seidl elégedett volt a csapat teljesítményével:

„Nem is tudom szavakkal leírni ezt a két futamot. Szervezeti szinten olyan előrehaladott állapotba kerültünk, amivel akár már a következő lépéseken gondolkodhatunk. James Key mind az idei, mind a 2020-as autó fejlesztését remekül vezényli. Andrea Stella a teljesítményünket tudta maximalizálni, Paul James pedig zseniális taktikát eszelt ki, és a kerékcseréket is remekül lebonyolította.”

Még több F1 hír:

„Nagyon felbátorít minket ez a dolog, az infrastruktúránkban is változásokat vezettünk be, el fog készülni az új szélcsatornánk is, és bár nem azonnal, de szerintem, ha a 2021-es szabályok is kedvezően alakulnak számunkra, akkor minden tényező együtt áll majd ahhoz, hogy a jövőben ismét a legjobbak között legyünk, onnantól pedig már rajtam, és a csapaton múlik minden.”

A brit csapat vezetője elmondta, nincsenek célkitűzéseik a szezonra nézve, csak szeretnének folyamatosan, megfontoltan haladni előre:

„Nincsenek kimondott céljaink helyezéseket, vagy köridőket tekintve. Nekem az a legfontosabb, hogy folyamatos fejlődést lássak, mind Wokingban, mind a versenyhétvégéken. Minden módszert, és minden rendelkezésünkre álló eszközt ki kell értékelnünk ahhoz, hogy egy agresszív fejlesztési folyamatot indíthassunk be, mivel jelentős a hátrányunk az élmenőkhöz képest.”

„Újra fel kell magunkban építeni az önbizalmat, és a bátorságot, hogy rizikósabb terveket is bevállaljunk az autóval, mert a Mercedeshez hasonló tapasztaltabb csapatok emiatt vannak ott, ahol. És nem csak az autóra korlátozódik ez, szerintem a tegnapi stratégiánk mutatta, hogy abban már fel tudjuk venni a versenyt a nagyokkal, teljesítmény szempontjából viszont mindenképpen több idő lesz beérni őket.”

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34, leads Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.19

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34, leads Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.19

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

Seidl azt is elismerte, hogy tervbe van véve a csapat wokingi főhadiszállásában egy létszámbővítés is, ám ennek megvalósulása októberig mindenképpen kérdéses lesz:

„Igen, jelenleg nagy erőkkel dolgozom, hogy ezt sikerüljön nyélbe ütni. Még pontosan nem tudjuk, hogy fog a jövőben kinézni a csapat, nagyban fogja ezt befolyásolni az, hogy milyen szabályok kerülnek 2021-re elfogadásra, ez a legnagyobb akadálya. Ha ez megvan, akkor a kulcsjátékosainkkal és Zak Brownnal már egy sokkal tisztább képet fogunk tudni kialakítani a jövő McLarenjéről.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Micsoda Forma-1?! Figyeld a startot – EPIC!
Következő cikk Körről körre az Osztrák Nagydíj Verstappen nagy győzelmével

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország