A McLarennél a bukdácsolás ellenére sem a Ferrari az ellenfél

A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl szerint a Ferrari és a McLaren között volt akkora különbség eddig is, hogy ne nagyon tudják őket elkapni idén se, jól ismert problémáik ellenére sem.

A McLarennél a bukdácsolás ellenére sem a Ferrari az ellenfél

A Ferrarinak az idei év igen nehezen indul. Még ha azt jóindulatúan figyelmen kívül is hagyjuk, hogy már a szezon kezdete előtt bejelentették, hogy év végén megválnak a négyszeres világbajnok Sebastian Vetteltől, akkor is van baj.

A csapat ugyanis aerodinamikai problémákkal küzd, jelentette be Ausztriában Mattia Binotto azt, amit nagyjából eddig is sejteni lehetett, és ezek, úgy néz ki, Magyarországon lehetnek orvosolva legkorábban.

Ez remek lehetőséget nyújthat akár a középmezőny élén lévő csapatoknak, hogy megszorongathassák őket, ilyen istálló például a McLaren is, akiknek bevallottan célja egyre közelebb és közelebb kerülni az éllovasokhoz. Andreas Seidl csapatfőnök szerint azonban ennyire nem eszik forrón a kását:

Még több F1 hír:

„Szerintem realisztikusnak kell maradnunk. A Ferrari nagyon messze volt tavaly. Léptünk egyet előre télen, ami már a barcelonai teszten is látszott. Ugyanakkor nem hiszem, hogy ez elég ahhoz, hogy még egy rosszabb Ferrarit is elkapjunk, ha tényleg rosszabbak.”

„Emellett a Racing Point, hála az együttműködésnek a Mercedesszel, nagyon erős volt télen. elég magabiztosnak is tűnnek. Ők lesznek azok, akiket meg kell vernünk, de a Renault és a többiek is remek munkát végeztek a télen, szóval szoros lesz.”

„Tartok attól, hogy a második versenyhétvégén ugyanazt látjuk majd, mint itt, de most is tanulhatunk új dolgokat, szóval ez nem biztos, hogy akkora gond lesz. De mondom, realisztikusnak kell lenni. Tavaly 19 különböző pálya volt, de a Forma-1 jelenlegi teljesítményi egyensúlya az, hogy három csapat elől van, utánuk jön mindenki más, és ez a többi pályán sem változott különösen.”


Egy újabb látványos jelenet a McLaren barcelonai filmforgatásáról. A britek minden modern technikát bevetettek annak érdekében, hogy nagyon érdekes felvételeket rögzítsenek az új autóval.

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Hivatalos: egy fertőzöttet sem regisztráltak az Osztrák Nagydíjon
Előző cikk

Hivatalos: egy fertőzöttet sem regisztráltak az Osztrák Nagydíjon

Következő cikk

Russell szerint talán a Q2-re még kevés lehet a Williams

Russell szerint talán a Q2-re még kevés lehet a Williams
Hozzászólások betöltése