A McLarennek van egy „hipotézise” Norris időmérős hibái kapcsán

Lando Norris talán eddigi legerősebb F1-es szezonját futotta 2023-ban, de az év második felében több frusztráló időmérős hibát is vétett. A McLaren csapatfőnöke azonban talán tudni véli az okokat.

Lando Norris, McLaren MCL60

Norris hét dobogós helyezést tudott szerezni a wokingiak számára ebben az idényben, miközben azért az időmérő edzéseken is volt jó néhány kiemelkedő pillanata. Ha viszont az összképet nézzük, akkor szombatonként talán kissé felemás teljesítményt nyújtott, amit ő maga is elismert.

A 24 éves versenyző különösen szigorú volt magával Katarban, ahol érzése szerint a sprintidőmérőn és a főfutam kvalifikációján is első lehetett volna, ha nem követ el hibákat. De hasonló volt a helyzet például Brazíliában és még néhány másik helyszínen is.

Annak kapcsán, mi állhatott Norris problémáinak hátterében, a csapatot vezető Andrea Stella elmondta, talán mélyebb technikai okokat kell keresniük a témában. „Ez egy érdekes helyzet. Nem olyan könnyű ezt elmagyarázni még mérnöki szempontból sem. Szükség van némi interpretációra.”

„Sokszor nehéz megérteni, hol van benne a vezetési része, és hogy van-e neki mérnöki része. Van az autónak egy olyan tulajdonsága, amely annyira kiszámíthatatlanná teszi bizonyos körülmények között? A megbeszéléseink során egyértelműen rájöttünk arra, hogy mostanság voltak vezethetőségi gondok, melyek gyakrabban jelentkeztek a kelleténél.”

„Szóval van valami, amit meg kell vizsgálnunk? Itt nem a McLaren autóinak híres tulajdonságairól beszélek, hanem arról, hogy a tapadást hozó fejlesztéseink talán azt is eredményezték, hogy az autó bizonyos körülmények között túl hirtelen veszít túl sok tapadást.”

„Ez persze csak egy hipotézis. Nincsenek rá egyértelmű bizonyítékok, de sokszor csak ilyen feltevések alapján dolgozol, hogy aztán specifikus dolgokat keress az adatokban és az elemzésekben. A folytatásban pedig egyértelműen meg fogjuk vizsgálni a helyzetet, hogy lássuk, mit tanulhatunk belőle” – fogalmazott Stella.

Folytatódik a 2023-as pilótarangsorunk: már a 15. helyezettnél tartunk.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Button szerint van olyan pilóta, aki kihívást tudna jelenteni Verstappennek 2024-ben
Következő cikk A Mercedes "nem bánkódhat" folyamatosan azon, hogy kikaptak a Red Bulltól

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország