A McLarennek nincs alternatívája a Hondára: hosszúra tervezik a házasságot

megosztás
hozzászólás
A McLarennek nincs alternatívája a Hondára: hosszúra tervezik a házasságot
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2015. aug. 14. 10:04

Eric Boullier elmondta, a két fél komoly kapcsolatot kezdeményezett egymással, nem fognak egyik évről a másikra elválni a Hondától. A kezdés nehézkes és döcögős, de a McLaren hisz a partnerben, tudják, jó lóra tettek a japánokkal.

Monacóig kellett várni az első pontokra a McLaren-Hondánál, Spában már az új motor kerül be a gépekbe – ami büntetést von maga után a sok csere miatt. Az első év nehezen kezdődött, továbbra sem dicsfényben fürdőzés, de a kapcsolat hosszú távra szól, nincs alternatíva. „Nincs B terv. Rajtunk múlik, hogy biztosítsuk, mindnyájan együtt dolgozunk”- mondta Boullier az Autosportnak.

„Ahogy a házasságban is, olykor van némi stressz, de ugyanazt az utat járjuk. A hit abból a tényből fakad, hogy hosszú távon kötelezték el magukat, lenyűgöző létesítményeket építettek. Időt kell adni nekik, hogy megállapodjanak, szert tegyenek a tudásra, tapasztalatot gyűjtsenek, minden folyamat helyre kerüljön, és ha a masina megépül, akkor komoly lesz”- hintette el a francia.

Ismét elmondta, miért váltottak Hondára, miért kellett lecserélni a régi partnert, a Mercedest. Szerinte az ok „egyértelmű”.

„Amikor a Mercedes úgy döntött, saját csapatot futtat, akkor tudtad: ügyféllé váltál. Amint ügyfél lesz belőled, tudod, sosem leszel bajnok. Ez világos. Azért váltottunk Hondára, mert lehetőségünk nyílt rá, hogy a Honda gyári csapata legyünk. Megkérdőjelezheted az időzítést, azt, ahogy a házasság működött, de ez hosszú távra szóló elkötelezettség.”

Következő Forma-1 cikk
Bottas: A Forma-1-es győzelem nem lehetetlen, de túl sok a "ha"

Előző cikk

Bottas: A Forma-1-es győzelem nem lehetetlen, de túl sok a "ha"

Következő cikk

Vettel szeretne egy LaFerrarit, de attól tart, mind elfogyott

Vettel szeretne egy LaFerrarit, de attól tart, mind elfogyott

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING