BRÉKING

A McLarennek kell egy Alonso-kaliberű versenyző: hiba lenne, ha visszatérne

Martin Whitmarsh leszögezte, érdekes módon abból nem lett szalagcím, hogy jövőre is a jelenlegi párossal fogják folytatni. A McLarennek kell egy Fernando Alonso kaliberű versenyző, de hiba lenne, ha visszatérne – véli Sir Jackie Stewart.

Martin Whitmarsh több ízben is beszélt a Sky Sportsnak, és egy részletesebb interjúban elárulta, természetesen alkalmaznák Alonsót amennyiben az elérhető. Más kérdés, hogy tárgyaltak-e erről Alonso menedzsmentjével? „Nem”- felelte a csapatfőnök. Button ugyanígy nyilatkozott a hétvége korábbi pontján.

„Úgy gondolom, tegnap azt mondtam, hogy minden csapat érdeklődne a lehetőség iránt”- mondta Whitmarsh. „Fernando Alonso abszolút egy klasszis versenyző. Ugyanakkor azt is mondtam – de ebből nem lett szalagcím -, hogy valószínűleg jövőre is ugyanaz lesz a felállásunk, mint most. Feltettek nekem egy kérdést, szerintem őszintén válaszoltam”- reagált Whitmarsh. „Ha bármelyik csapatfőnöktől megkérdeznék, hogy ’Szeretnék-e Fernando Alonsót az egyik ülésben jövőre?’, akkor az őszinte válasz az, hogy igen – nem igaz? Az már más dolog, hogy így lesz-e vagy sem.”

Räikkönen visszatért a Ferrarihoz, annak ellenére, hogy 2009 végén nem volt felhőtlen a kapcsolatuk. Ugyanez megeshet Alonsóval és a McLarennel is?

„2007 végén nagy volt a feszültség, de 2007 már régen volt, és sok minden megváltozott azóta. Fernando hihetetlen munkát végez a Ferrarinál, és szerintem egy olyan szerződéssel rendelkezik, mely elég sokáig köti. De feltettek nekem egy kérdést, én pedig válaszoltam rá. Sok spekulációt kreált, de őszinte volt.”

A háromszoros bajnok Stewart szerint „hiba lenne” Alonso részéről, ha visszatérne. „A McLarennek valóban szüksége van egy olyan kaliberű versenyzőre. De azt mondanám, hogy jelenleg a Ferrarinak jobb esélye van a győzelemre, mint a McLarennek. Ha én lennék Alonso, még legalább egy évet maradnék, hogy lássam, miként alakulnak a dolgok, mielőtt távozok. A Ferrarinak több pénze és forrása van, mint bárki másnak. Az sem fog változtatni ezen, hogy érkezik Kimi Räikkönen”- mondta a skót a BBC-nek.

„Szerintem nehéz lesz legyőzni Fernandót”- felelte arra a kérdésre, ki kerülhet ki győztesen a párharcukból.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk BBC: A McLaren Alonsót akarja, méghozzá már 2014-től
Következő cikk Mercedes: Nagyon gyors a Red Bull…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország