Forma-1
24 okt.
-
27 okt.
Ez az esemény véget ért
01 nov.
-
03 nov.
Ez az esemény véget ért
14 nov.
-
17 nov.
Ez az esemény véget ért
28 nov.
-
01 dec.
Ez az esemény véget ért
Teljes eredmény:

A McLarennek ez a hétvége maximum tanulásra volt jó

megosztás
hozzászólás
A McLarennek ez a hétvége maximum tanulásra volt jó
Szerző:
, Szerkesztő
2019. okt. 28. 12:25

Andreas Seidl csapatfőnök nagyon csalódottan vette tudomásul, hogy a McLaren mindkét versenyzője pont nélkül zárt, ráadásul egyelőre a wokingiak nem is értik, hogy miért alakult így a hétvégéjük.

A McLaren nagyon jó pozícióból indulhatott, mindkét pilóta az élmezőny mögül rajtolhatott. Carlos Sainz Jr. és Lando Norris ráadásul ki is tudta használni az ellenfelek megingását, a spanyol felkúszott a negyedik helyig a futam elején, ám a folytatásban már világossá vált, hogy a McLaren nem fogja tartani az élen haladók tempóját. Norris esetében erre még rá is tett egy lapáttal a csapat, amely elrontotta az újonc kerékcseréjét, és ezzel a versenyét is.

Nem csoda, hogy Andreas Seidl nagyon csalódott volt a futamot követően, a csapatfőnök szerint a legfontosabb, hogy az autó miért viselkedett ennyire eltérően a futamon. "Nagyon fájdalmas volt ez a vasárnap, annyi jól alakult futam után ez most csalódás" - mondta Seidl, aki arra is magyarázatot adott, hogy mi okozta a legnagyobb problémát.

"A kemény keveréken nem tudtuk azt a tempót hozni, mint az azt megelőző két napban. Ez olyasmi, amit ki kell analizálni, és meg kell érteni. Tudni kel, hogy ez a pálya hőmérsékletével volt összefüggésben, vagy valami mással. Aztán a jó start ellenére Lando autójával még hibáztunk is a kiállásnál, és ez tönkretette a futamát. Később úgy is döntöttünk, hogy megállítjuk az autóját, mert több paraméter is a határon volt az autóban, és nem akartuk, hogy bármi meghibásodjon" - mondta a McLaren első embere.

Még több F1 hír:

"Még annak is örülhetünk, hogy nem vesztettünk több pontot a konstruktőri versengésben. Egy ilyen nap is része a folyamatnak, amely alapján egyre jobbak leszünk. Sok lehetőség volt ma, amiből tanulhatunk, és és egyszerűen csak emlékeztet rá, hogy még mindig milyen sok munka vár ránk, hogy jobbak legyünk" - jelentette ki Seidl, aki továbbra sem érti, hogy mi történt az autóval szombatról vasárnapra.

"Az nem kérdés, hogy a tempó terén sokat buktunk. És hosszú idő után először tapasztaltunk olyat, hogy az autó ennyire máshogy működött az első két naphoz képest. A legfontosabb ezt kielemezni" - mondta Seidl, aki szerint nem arra kell figyelniük, hogy az ellenfelek mennyit rontanak. "Nem ez a fontos. Még egyszer kihangsúlyozom, hogy minden a kezünkben volt, hogy a megfelelő helyekért küzdjünk. Az autó erős, és a csapat is az. Fontos, hogy egy kicsit visszatérjünk az alaphoz, és még erősebben térjünk ebből vissza."

Következő cikk
A nap videója: „Verstappeeeeeeeeeeeen”

Előző cikk

A nap videója: „Verstappeeeeeeeeeeeen”

Következő cikk

Hamilton nem véletlenül vizsgálta ezúttal a Mercedest - fotók

Hamilton nem véletlenül vizsgálta ezúttal a Mercedest - fotók
Hozzászólások betöltése