A McLarennek eszében sincs Alonsóval számolni az F1-ben
Zack Brown szerint Fernando Alonso Indy 500-as terve a McLarennek nem jelenti, hogy a márka forma-1-es istállója is számolna a spanyollal.

Fernando Alonso és a McLaren viszonya azok után romlott meg végleg, hogy a spanyol tavaly hiába próbált kvalifikálni a wokingiakkal az Indy 500-ra, ez kudarcot vallott. Alonso még az időmérőn elbukott, és végül nem is szerepelhetett a mezőnyben a viadalon.
Alonso a tavaly előtti év végén forma-1-es helyét is leadta, ám nem maradt munka nélkül, folyamatosan vállalja az új kihívásokat is. A spanyol autóversenyző idén már szerepelt a Dakaron, és nem vallott kudarcot, ám azt már korábban is tisztázta, hogy számára idén az Indy 500 a legfontosabb cél.
Sokáig úgy tűnt, hogy nem lesz könnyű csapatot találni a számára azok után, hogy a McLarennel szakított, ám éppen a wokingiak siettek a segítségére, így Alonso idén is a McLaren színeit képviselheti Indianapolisban.
Ugyanakkor a McLaren vezérigazgatója, Zack Brown szerint ez korántsem jelenti azt, hogy a márkának a Forma-1-ben is céljai lennének a kétszeres világbajnokkal. "Nem. Ez a helyzet most más. Ez most vele nem kapcsolatos, különben is, van két nagyon gyors és fiatal pilótánk, akik remekül dolgoznak együtt" - mondta Brown.
"A szurkolók szeretik a párosunkat, amellyel végre megtaláltuk a megfelelő ritmust, és eszünk ágában sincs most ezt elveszteni" - mondta a McLaren vezérigazgatója.
És tény, hogy Alonso távozása után a McLaren forma-1-es csapata is magához tért. Lando Norris és Carlos Sainz vezérletével a gárda tavaly már a negyedik lett a konstruktőri versengésben. Brown úgy véli, hogy ezzel kapcsolatban nem lehet megfeledkezni a versenyzők érdemeiről.
"Carlos és Lando a Forma-1 csillagai közé tartoznak, és ezzel egy időben mégis higgadtan, nyugodtan dolgoznak. Nem akarom megtörni ezt a varázslatos légkört, amelynek köszönhetően minden összeállt" - mondta Brown.
Az idei Indy 500-ra május 24-én kerül sor az IndyCar szezon közepén.
Az IndyCar legutóbb Austinban tesztelt, ahol a Forma-1 mezőnye is versenyez. Ezzel egy új korszak veszi kezdetét az amerikai királykategóriában.
Jövő héten Zandvoortban teszteli a Pirelliket az F1 a döntött kanyar miatt
A Forma-1-nek nem szabadna kigyomlálni az olyan technikai újításokat, mint a DAS
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.