A McLaren vezetése nem olyan biztos benne, hogy elkaphatják az Aston Martint
Bár Lando Norris úgy gondolja, a McLaren csapata megverheti az Aston Martint a Forma-1 konstruktőri bajnokságában, csapatfőnöke azért visszafogottabb.
A McLaren versenyképességének javulása a szezon közepe óta azt jelenti, hogy a konstruktőri bajnokság negyedik helyéért folyó küzdelemben a wokingi csapat mindössze 49 pontra van az Aston Martintól.
Norrisnak nincs kétsége afelől, hogy a McLaren autója elég jó ahhoz, hogy behozzák ezt a lemaradást és azt is adu ásznak tartja, hogy náluk ő és Oscar Piastri is tud pontokat szerezni, míg az Aston Martinnál a tempó is visszaesett, Lance Stroll pedig nem szerzett pontot a nyári szünet óta – az utolsó négy versenyen a silverstone-iak 25, a McLaren 69 pontot szerzett.
Azonban míg Norris egyértelműen megtette célnak az Aston Martin megverését, a McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella nem akar ennyire hevesen fogalmazni, mert nem hiszi, hogy ezzel a saját kezükre játszanak: „Nem hiszem, hogy bárkinek a McLarennél szüksége van arra, hogy kössük az ebet a karóhoz.”
„Bízom, sőt, hiszek benne, hogy mindenki a leggyorsabb fenntartható tempót akarja elérni. Ezt akarom én is és szerintem ez is történik. Ha elkezdem azt mantrázni, hogy a negyediknek kell lennünk, mindenki azzal jönne, hogy tudják és nem kell bejelentenem a világnak. A lehető leggyorsabban fogunk menni, így állunk hozzá a dolgokhoz.”
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.