A McLaren vezérigazgatója kompenzálna a költségvetési plafon miatt

Zak Brown, a McLaren Forma-1-es csapatának vezérigazgatója szerint a bajnokságban a túlköltekezést sikerült megállítani a költségvetési plafonnal, de szerinte ennek az egyéb szabályok lazításával kellene járnia.

Frederic Vasseur, Team Principal and General Manager, Scuderia Ferrari, Zak Brown, CEO, McLaren Racing, in the team principals Press Conference

A Forma-1-ben még a 2009-es szezonra törölték el az autók pályán való tesztelési lehetőségét, elsősorban az elszálló költségekre hivatkozva, ez pedig jelentősen megnehezítette az autók fejlesztését.

Költségvetési plafonról már akkor volt szó, azonban a Bernie Ecclestone alatt működő Forma-1-ben ez sosem valósult meg, 2021-től azonban már szigorú keretek szabják meg, hogy mire fordíthatják a költségvetésüket a csapatok.

A McLaren csapatának vezérigazgatója, Zak Brown pedig épp ez ellen kelt ki nemrég a Track Limits podcastnak adott interjújában, mondván, szerinte a túlköltekezés megoldásával eljött az ideje az egyéb szabályok lazításának:

„Mivel megvan a költségvetési plafon, örömmel látnám, ha a szabályok megnyílnának és nem lennének olyan szigorúak. Aki tesztelni szeretne, ahelyett, hogy szélcsatornát használna, az mehessen tesztelni. Aki több időt töltene a szélcsatornába, az tehesse meg.”

„Ha valaki hat kereket akar rakni az autóra, akkor tegyen hat autót az autóra. Szerintem a költségvetési plafon már eleve megakadályoz mindenkit a túlköltekezésben, szóval ha egymástól elütő autókat akarunk látni, általánosságban kell lazítani a szabályokon.”

A Ferrari mindeközben bejelentette, mikor mutatják be 2024-es autójukat, erről itt írtunk.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A mezőny összerázódása miatt "fantasztikus lehet" a 2024-es szezon
Következő cikk Az FIA reagált Todt nyilatkozatára: ilyen pénzügyi nehézségekkel küzdöttek

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország