A McLaren versenyzői sikeresnek ítélik az azeri hétvégét

Carlos Sainz és Lando Norris is úgy véli, kihozták a maximumot az Azeri Nagydíjból és az autóból.

Lando Norris, McLaren, on the grid

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Bakuban olyan történt, ami ebben a szezonban korábban még nem, vagyis mindkét McLaren-versenyző pontszerző helyen ért célba. Carlos Sainz hetedik és Lando Norris nyolcadik helyezése újabb jele annak, hogy a brit csapat az elmúlt évek gyengélkedései után újra felemelkedőben van.

"Az időmérő edzésen a sárga zászló megszakította a próbálkozásomat, de a futamon minden rendben ment, és nagyon örülök a pontoknak", nyilatkozta Sainz, a leintést követően. "Tudtam, hogy csak idő kérdése, mikor jönnek majd az eredmények, aminek elérésében az is segített, hogy végre egy tiszta versenyt futottunk, amely során végig jó tempót mutattunk."

"Szeretnék gratulálni az egész csapatnak a kettős pontszerzéshez, mindenki keményen dolgozott ezért, de itt még nem állhatunk meg. A pontszerzés miatt önbizalommal telve érkezem majd a hazai, Spanyol Nagydíjra."

További híreink:

Csapattársához hasonlóan Lando Norris is elégedetten értékelte a hétvégi történéseket.

"Az egész csapat egy nagyszerű versenyen van túl, mely során most először mindkét autóval pontokat szereztünk. A startom jobban sikerült, mint a korábbi futamokon, ezt követően pedig fontos volt, hogy hiba nélkül vezessek, ami végül sikerült."

"Az elején a lágy gumik nagyon gyorsan veszítettek a hatékonyságukból, ezért közepesre váltottunk, amikkel egészen a virtuális biztonsági autóig elvoltunk. Ekkor visszaváltottunk lágyra, mert úgy gondoltuk, a közepes gumikat már nem tudtuk volna optimális hőmérsékletre melegíteni még úgy sem, hogy már használtak voltak. A következő napokban kielemezzük a történéseket, de összességében egy nagyon jó hétvégénk volt."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk SZAVAZÁS: Ki volt az Azerbajdzsáni Nagydíj legjobbja?
Következő cikk Binotto: talán hamarabb is kiállhattunk volna

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország