BRÉKING

A McLaren versenyzői semmit sem mernek megígérni a szurkolóknak

A McLaren egy ideje macska-egér játékot játszott már a szurkolókkal, ám ma végre bemutatkozott az új autó, amely a várakozásoknak megfelelően ezúttal már tényleg narancssárga színekben pompázik.

Zak Brown, Executive Director of McLaren Technology Group, talks to presenter Simon Lazenby about the McLaren MCL32

Fotót készítette: LAT Images

Fernando Alonso, McLaren
Mclaren MCL32
Fernando Alonso, McLaren, Stoffel Vandoorne, McLaren
Stoffel Vandoorne
The McLaren MCL32
The McLaren MCL32 detail

Két meglehetősen rosszul sikerült év után idén megpróbáltak az erőforrás és a kaszni terén is nagyot alkotni, ám a korábbi évek tapasztalatai alapján nem csoda, hogy a csapat két versenyzője nem szeretett volna jóslatokba bocsátkozni.

Fernando Alonso elmondta, nagyon keményen készült a csapat, ám egyelőre még nem tudja, hogy ez mire lesz elég:

„Ez az első alkalom, hogy teljes egészében látjuk az autót. Jó látni, hogy visszajött a narancssárga szín, az új szabályok miatt pedig még lenyűgözően is néz ki. Remélem, hogy nem csak szexi, hanem gyors is lesz. Bízunk benne, hogy az új szabályok javítanak majd a shown, de ezzel kapcsolatban jövő héten már valószínűleg többet is mondhatunk. A szabályok számos tekintetben változtak, ez pedig akár még segíthet is nekünk.

Egy nagyon fontos szezon lesz az idei két nem túl jól sikerült év után, így remélem, hogy visszakerülhetünk oda, ahova tartozunk. Továbbra is nagy kihívásokkal kell szembenéznünk, hiszen jelentős lemaradásunk volt az élcsapatokhoz képest. Nem szabad semmit ígérgetnünk a szurkolóknak, mert a Forma-1-ben túl sok a kiszámíthatatlan dolog, de Barcelonában azon leszünk, hogy a lehető legjobb beállításokat megtaláljuk. Nyilvánvalóan nyerni szeretnénk, a csapat már hónapok óta 0-24-ben dolgozik az autón, tehát reméljük, hogy meglesz az eredménye.

Stoffel Vandoorne leginkább izgatottságának adott, hiszen ez lesz az első teljes szezonja a McLarennél főállású versenyzőként:

„Nagyon örülök, hogy végre teljes értékű tag lehetek a csapatnál, ezért ez egy különleges szezon lesz a számomra. Nyilvánvalóan megpróbálok majd nyomást helyezni Fernandóra, de a lényeg az lesz, hogy csapatként dolgozzunk, és újra visszatérjünk az élmezőnybe. Egyelőre nehéz megmondani, hogy milyen érzés lesz vezetni az autót, a kanyarsebesség nyilván nagyobb lesz, de mindketten nagyon keményen edzettünk, szóval készen állunk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bemutatták a 2017-es McLaren-Hondát: tényleg narancs lett
Következő cikk McLaren: okos megoldások vannak az autóban, meg egy könnyebb Honda-motor

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország