A McLaren válasza arra, ha szükség lenne Norris vagy Sainz pótlására

Andreas Seidl-t, a Mclaren csapatfőnökét a tartalékpilótákról kérdezték, illetve, hogy mennyi felkészülést végeztek az autóval a szükség esetén beugrásra kész tartalékpilóták. Továbbá szóba került Perez helyzete, és Alonso esetleges alkalmazása tartalékként.

Lando Norris, McLaren arrives at the track

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

„Ahogy korábban már a szezon előtt közöltük megállapodásunk van a Mercedesszel, hasonlóan, mint tavaly a Renault-val, hogy szükség esetén Stoffel Vandoorne-t vagy Esteban Gutierrezt megkapjuk, ha szükségünk lenne tartalékpilótára a vírushelyzet miatt.”

„Természetesen voltak felkészülések ezzel kapcsolatban, ez nélkülözhetetlen, ha szükség esetén e pilótáknak vezetniük kell az autót. Mindkét sráccal csináltunk üléspróbát, valamint rövid szimulációs programokat, hogy szükség esetén készen álljanak.”

„Sajnos ez a jelenlegi helyzetben nélkülözhetetlen, mert a legrosszabb is megtörténhet a versenyhétvége kellős közepén és akkor gyorsan kell cselekednünk annak érdekében, hogy mindkét autóval a rajtrácsra tudjunk állni.”

„Sergio-t és mindenkit, aki érintett a kialakult helyzettel kapcsolatban, nagyon sajnálunk. A legfontosabb dolog, hogy remélhetőleg jól van és egészséges. Várjuk vissza őt a rajtrácsra és a versenyzők közé amilyen gyorsan csak lehetséges.”

Kérdés: Alonso, mint tartalékpilóta? „Fernandoval jelenleg semmilyen megbeszélést nem folytatunk azzal kapcsolatban, hogy a tartalékunk legyen. Ráadásul, ha jól tudom, az IndyCar-időszak nem sokára indulni fog számára – zárta Seidl.”

Hülkenberg erősen tért vissza!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Albon nem tudja pontosan, mi történt vele: 20G-vel csapódott be
Következő cikk Leclerc szerint a vártnál jobb az időmérős tempójuk, de így is van gond a Ferrarinál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország