A McLaren újabb szúrása a Renault-nak, ezúttal Japánban

Minden jel arra mutat, hogy a McLaren megszerzi a konstruktőri 4. helyet, miután a Japán Nagydíj időmérő edzésén sem adtak esélyt a rivális gyári Renault-nak, ahol mindkét versenyző nagyon csalódott volt.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg is nagyon csalódottan nyilatkozott a Japán Nagydíj időmérő edzését követően, amit csak a 15. és 16. helyen zártak. Ezzel szemben a McLaren a 7. és a 8. helyet szerezte meg, ami a maximum is volt a csapattól, mely jövőre még közelebb lehet az élmezőnyhöz, ami remek hír lenne a sport számára.

Lando Norris és Carlos Sainz Jr. kiváló munkát végzett, és nem sok különbség választotta el őket egymástól, míg Pierre Gasly a 9. helyen már távol volt. Természetesen a brit és a spanyol is nagyon elégedett volt, de most a futam vár rájuk, ahol legalább a 7. és 8. helyen akarnak célba érni. Lehetséges, hogy még ennél is többet elérhetnek, ha valami történik előttük.

„Összességében nagyon elégedett vagyok. Azt hiszem, ez a lehető legjobb eredmény jelenleg normál körülmények között, ha megnézzük, hogy kik vannak előttünk. Elégedettnek kell lennünk, de folytatjuk a munkát, hogy még közelebb legyünk. Szerintem az autó rendben volt, akárcsak pénteken, és eddig minden szép és jó. Remek érzés volt odakint. Ez a 7. és 8. hely remek alapot jelent a futamra, hogy sok pontot szerezzünk.” - mondta Sainz.

Norris nem sokkal maradt el a csapattársától: „Persze jó lett volna Carlos előtt végezni, amire meg is volt a lehetőségem, de sajnos a Q3-ban vétettem pár kisebb hibát. A szezonom egyik legjobb körén voltam, majd jött az utolsó kanyar, ahol hibáztam. Megérintettem a kerékvetőt, és ez sokba került. Túlságosan is ráhajtottam, ami nem tett jót a körömnek, de ez a 8. hely még mindig egy jó rajthely, szóval nagyon várom a futamot, hogy mire lehetünk képesek.”


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo és Hülkenberg is mérhetetlenül csalódott
Következő cikk Hülkenberg és Kubica indulása is veszélybe kerülhet? Magnussen büntetést kap

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország