Forma-1
31 júl.
Ez az esemény véget ért
08 aug.
Ez az esemény véget ért
28 aug.
Ez az esemény véget ért
03 szept.
Ez az esemény véget ért
11 szept.
Ez az esemény véget ért
25 szept.
Ez az esemény véget ért
08 okt.
Canceled
13 nov.
Canceled
Teljes eredmény:

A McLaren úgy érzi, 2019-ben "jó F1-es autójuk" lehet

megosztás
hozzászólás
A McLaren úgy érzi, 2019-ben "jó F1-es autójuk" lehet
Szerző:
Fordította: Zajos Klára

A McLaren az idei szezonban arra számít, hogy egy versenyképes autóval állhatnak rajthoz a száguldó cirkuszban - teszik mindezt az új menedzsment irányításával.

A brit istálló a Forma-1 történetének második legsikeresebb csapata, csakhogy a 2012-es szezonzáró óta nem tudtak nyerni, ahogy dobogón is legutóbb a 2014-es szezonnyitón állhattak. 

Bár sokan arra számítottak, hogy miután tavaly a Hondáról Renault erőforrásra váltottak, akár a dobogóért is harcban lehetnek, hiszen előtte három éven keresztül csak szenvedtek a japánokkal. Az MCL33 teljesítménye azonban kiábrándító volt. 

Mióta Eric Boullier, a csapatfőnök a nyáron távozott, a McLaren számos változtatást eszközölt a menedzsmentben - múlt héten a korábbi LMP1-es Porsche igazgatót, Andreas Seidl-t vették fel ügyvezető igazgatói pozícióba. 

További híreink:

Az Autosport International Show-n a McLaren elnöke, Zak Brown elárulta, abban reménykednek, hogy 2019 "nagyon nagy év lehet a számukra". 

"Jó autóra számítunk." - kezdte Brown - "A téli fejlesztések a terv szerint haladnak, de a végén nem tudhatjuk, a riválisok hol tartanak, és a versengés kemény, sőt egyre keményebbé válik. A versenyzőinktől, Carlos Sainztól és Lando Norristól jó visszajelzésekre számítunk. Az idei autó nagyon más lesz, mint a 2018-as volt."

"Azt szeretnénk, ha keményen versengenének a riválisok ellen. Természetesen a csapattársak egymás ellen is kemények, de ők jól kijönnek egymással, jó srácok és hogy csapatként előrelépjünk, mindkét autóval pontszerző helyen kell célba érnünk. Ezzel tisztában vannak, és ez a csapat célja is."

A McLaren elméletben már megértette, hogy az MCL33 esetében milyen alapvető aerodinamikai hibákat vétettek a tavalyi évben. A kétszeres F1-es világbajnok, Fernando Alonso, aki a tavalyi év végén kiszállt a királykategóriából, a 2018-as szezonnyitón érte el a csapat legjobb eredményét egy ötödik pozícióval. A nyári szünetet követően azonban mindössze kétszer szereztek csak pontot a kilenc verseny alatt.

Brown hozzátette: "A McLaren gyárában mindenki rendkívül keményen dolgozik, hogy biztosítsák, jobb autó készül 2019-re, mint a tavalyi volt, hiszen tudom, ezek a srácok nem akarják a tavalyi autót vezetni!"

További híreink:

A Red Bull korábbi tehetsége, Carlos Sainz, aki idén csatlakozik a McLarenhez, már elmondta, reméli a wokingiak emlékeznek rá, hogyan kell nyerni az F1-ben. Az Autosport International Show-n azonban hozzátette, türelmesnek kell lennie új csapatával, hiszen egy nagyon mély hullámvölgybe kerültek. 

"A McLaren egy nagyon világos tervet dolgozott ki, mellyel remélhetőleg a közeljövőben a McLaren ismét önmaga lehet, ami mindig is volt: egy győztes csapat."

"Azonban ez egy hosszútávú terv. Nem lehetünk túl izgatottak. Keményen kell dolgoznunk. A csapat tavaly nagyon messze volt ettől. Megnéztük, mit kell tennünk, hogy nagyobbak is erősebbek lehessünk."

Zak Brown

Zak Brown

Fotó készítője: Zak Mauger / LAT Images

A Forma-1 tudományosabban közelíti meg a rajtrácsfelállás esetleges változtatásait

Előző cikk

A Forma-1 tudományosabban közelíti meg a rajtrácsfelállás esetleges változtatásait

Következő cikk

Haas: hosszútávon nincs értelme így az F1-ben maradni

Haas: hosszútávon nincs értelme így az F1-ben maradni
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Csapatok McLaren
Szerző Scott Mitchell