BRÉKING

A McLaren továbbra sem döntött, Alonsóval sem írtak alá - Dennisnek is van szíve

Ron Dennis állítja, egyetlen versenyzővel sem állapodtak meg, még mindkét hely kiadó a McLarennél. A csapat elnöke nagyon szűkszavú, pedig Martin Brundle rendesen ostromolta.

Brundle rögtön "rárúgta az ajtót" Dennisre a kijelentéssel, amiben gratulált Alonso leszerződtetéséhez. "Melyik versenyzőről beszélsz?"- kérdezett vissza nevetve. "Még nem jelentettük be a versenyzőinket."

Pedig Alonso nagyon nyugodt, érezni lehet rajta, hogy minden rendben van 2015-re... "Igen, ezt feltételeznéd, de tény, Martin, hogy úgy jöttem el erre a versenyre, hogy a futamra akarok koncentrálni"- mondta a McLaren elnöke a Skynak.

"Ami ennél is fontosabb, hogy minden embernek támogatóan kell fellépnie, teljesen függetlenül attól, milyen döntés születik - beleértve engem is, az igazgatóságot, a részvényeseket. Mindenki egységet alkot. A versenyzőkkel kapcsolatos dolog esetében egy csomagról beszélünk. Mindenki úgy gondolja, hogy nem vagyunk túl fairek Kevinnel és Jensonnal, ami érthető. Az év végéig szól a szerződésük, csak a rajongók és a média részéről vagyunk nyomás alatt. Ők lennének az elsők, akik nekünk ugranának, ha rosszul döntünk a jövőt illetően.

//

Post by www.f1-live.hu.

A múlt eddig azt mutatta, hogy két tapasztalt versenyzővel volt sikeres a McLaren, legyen szó a Prost-Senna, vagy a Hamilton-Button párosról. Tehát Alonso-Button lenne a megfelelő választás, vetette fel Brundle.

"Nos, ez a te feltételezésed, és nem az enyém. Feltételezed, hogy három ember érintett a választásban, de kicsit meg kellene erőltetned a képzelőerőd, és négyre bővíteni"- felelte sejtelmesen.

"Miért nem hallgatsz a szavainkra, és ha majd lesz mit mondanunk, akkor ki is mondjuk. Erre nem kerül sor december 1. előtt"- erősítette meg.

Esetleg Stoffel van Doorne? "Talán érdekes lehet. De az a legfontosabb: azért vagyunk itt, hogy a lehető legjobb munkát végezzük Abu Dhabiban. Senkit sem szeretek stressz alá helyezni, különösen a versenyzőinket. Az én munkám - és nem csak az enyém - , hogy biztosra menjünk, nyerni fogunk. És ne csak nyerjünk, hanem domináljunk. A lehető leggyorsabban össze kell tenni a győztes csapatot."

Brundle szerint Dennis Magnussen felé hajlik Button ellenében. "Nos, Martin, azt érzel, amit akarsz, de biztosíthatlak, tőlem nem kapsz semmiféle jelet arra vonatkozóan, ki fogja vezetni az autókat jövőre. Egy dolgot elmondhatok: nem született döntés. Abszolút tény. Nincs döntés."

Hamilton holnap bajnok lehet, egy McLaren-autó után Mercedesszel. "Nyolc olyan versenyző van, aki bajnok lehet egy Mercedesszel. Ez azt jelenti, hogy a cím azon versenyzők között fog eldőlni, akik ilyen szintű versenyképességet élveznek. Egyenes harcban Lewis lesz a bajnok. Csak elveszíteni tudja a címet olyan körülmények miatt, amiket nem kontrolálhat. Szerintem elég nyugodt és koncentrált. Nincsenek itt a barátai, a családja. Remélem, tiszta verseny lesz."

A másik brit médium, a BBC is váltott vele pár szót. "Nekem is van szívem, és nem jelent örömet az, hogy stresszeljem a versenyzőket, különösen nem a sajátjainkat, de a zene még nem ért véget. Arra gondolok, hogy holnap nagyon sok minden történhet, ami határozottan hatással lehet a döntésre, amit meg kell hozni."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ismét új csapatfőnököt kaphat a Ferrari: Marco Mattiacci távozik?!
Következő cikk Rosberg csúnyán elverte Hamiltont az idei szezon utolsó időmérőjén! Bottas, Massa, Ricciardo a további sorrend Abu Dhabiban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország