A McLaren több tesztet szeretne 2022 előtt

A McLaren F1-es csapatvezetője, Andreas Seidl egy hosszabb előszezoni tesztprogramot szeretne látni 2022-ben, miután idén minden eddiginél kevesebb idő, mindössze csak három nap állt az istállók és a versenyzők rendelkezésére.

A McLaren több tesztet szeretne 2022 előtt

A költségcsökkentés jegyében a csapatok beleegyeztek abba, hogy idén csak egyetlen, három napon át tartó teszt legyen Bahreinben, ami azt is jelentette, hogy egy-egy pilóta csak másfél napot tölthetett maximum az autóban, mielőtt élesben is elkezdődött volna az idény.

Ez extra nyomást helyezett mindenkire, aki technikai gondokkal került szembe és emiatt értékes pályaidőt veszített, ráadásul még nehezebbé tette azon pilóták dolgát, akik új csapathoz szerződtek idénre. Ilyen volt a McLarenhez frissen érkezett Daniel Ricciardo is.

Seidl elmondta, hogy ő számított arra, hogy Ricciardo és a többi csapatot váltó pilóta is nehezebben fog tudni alkalmazkodni. „Nem mondanám, hogy meglepetés. Tudjuk, hogy nem olyan egyértelmű egyik autóból a másikba átugrani, amikor csak másfél nap tesztelés áll a rendelkezésedre” – mondta a német a Motorsport.com-nak.

Még több F1 hír:

„Nem hinném, hogy lenne értelme a kevés idő miatt panaszkodni, hiszen erről a csapatok egyeztek meg a költségcsökkentés jegyében. Úgyhogy ebbe nem is érdemes jobban belemenni. Reméljük, hogy jövőre ismét több tesztnap lesz, főleg úgy, hogy teljesen új autók jönnek.”

Seidl emellett abban is reménykedik, hogy a két teszt olyan időkülönbséggel kerül megrendezésre, amely lehetővé teszi az alakulatoknak, hogy kielemezzék a tanultakat az első gyakorlást követően, hasonlóan ahhoz, amit a McLaren próbált idén elérni a filmes napjával.

A wokingi istálló, melynek plusz kihívást jelentett, hogy Renault-ról Mercedes-motorra kellett váltania a télen, külön erőfeszítéseket tett, hogy minél hamarabb kész lehessen az idei autóval. Sikerült nekik két silverstone-i filmes napot is teljesíteniük, ezzel segítve Ricciardo mihamarabbi beilleszkedését, valamint az új erőforrás megismerését még Bahrein előtt.

„Az én szemszögemből van értelme két tesztet lebonyolítani megfelelő időkülönbséggel, hogy legyen tér feldolgozni az elsőn tanultakat, és hogy reagálhassunk is bizonyos dolgokra a teljesen új autókkal” – zárta gondolatát a McLaren csapatfőnöke.

Alonso bevallotta, hogy szüksége volt a kétéves kihagyásra


Az Extreme E első versenyének összefoglalója

megosztás
hozzászólás
Russell: eddig elég könnyű utam volt az F1-ben
Előző cikk

Russell: eddig elég könnyű utam volt az F1-ben

Következő cikk

Hülkenberg a Red Bull-os ülésről: miután Perez nyert, elszállt az esély

Hülkenberg a Red Bull-os ülésről: miután Perez nyert, elszállt az esély
Hozzászólások betöltése