A McLaren télen rágyúr a kerékcserékre

A McLaren forma-1-es csapata nem tagadja, hogy a kerékcserék terén mind időben, mind pedig a megbízhatóság terén van fejlődni valójuk, ezért a télen ráfekszenek ennek a területnek a fejlesztésére.

Lando Norris, McLaren MCL34, makes a pit stop

Steven Tee / Motorsport Images

A Mexikói Nagydíjon Lando Norris járt pórul a McLaren kerékcseréjére, az újonc brit egyik kerekét rosszul biztosították, a bokszutcából sem jutott ki, végül akkora hátrányba került, hogy nem volt értelme folytatni a futamot. Carlos Sainznak pedig Monzában volt hasonló problémája, vagyis a középmezőny első helyéért küzdő istálló bőven vesztegetett el pontokat a gyenge kerékcserék miatt.

Andreas Seidl nem is tagadja, hogy a csapat mindenképpen foglalkozni akar ezzel a területtel, és új felszerelést is beszerez. Már jelenleg is használja pár csapat azt a rendszert, amely észleli a kerékanya kapcsán a problémákat, és megakadályozza az autó elindulását, Seidl elismeri, hogy a McLarennek lépnie kell ezen a téren.

"Ez egy olyan dolog, amin dolgoznunk kell, mert nem vagyunk a legjobbak szintjén. Mindenek előtt megbízhatóbb és jobb felszerelést kell biztosítanunk a srácoknak, mert ezen a téren le vagyunk maradva. Ezzel egy időben a biztonsági oldalán is fejleszteni kell a mechanizmuson, van már rendszer, ami egyszerűen nem engedi ki az autót, amíg a kerék nincs rendesen a helyén" - mondta a McLaren csapatfőnöke.

Még több F1 hír:

"Ezen kell dolgozni a télen, és ez időigényes, nem olyasmi, amit végrehajthatsz egy hét, vagy egy hónap alatt, szóval ez az egyik legfontosabb terület, amire fókuszálni kell. Ha ezzel megleszünk, újra vállalhatunk kockázatot is a kerékcserékkel. Azt hiszem, hogy a szezon elején bizonyítottuk, hogy emberi oldalról nagyon gyorsak tudunk lenni, a srácok nagyot léptek előre, nagyszerű munkát végeztek a szezon első felében" - dicsérte csapatát Seidl. "De nem vagyunk elég erősek, amikor baj van. Ezen kell dolgozni."

Seidl szerint annak ellenére be kell fektessen ezen a téren a McLaren, hogy 2021-től ezen a téren is nagy befolyása lehet az alkatrészek szabványosításának. "Még mindig nyitott, hogy mi lesz 2021-ben, még egy sor kérdés vita tárgya, még nem eldöntött, hogy milyen specifikáció kerül bevetésre 2021-ben. Tény, hogy a kerékcserékkel már most nagyon sok pontot buktunk el. Mindegy, hogy hol állunk jövőre, nem akarunk ugyanezzel a kockázattal nekivágni a jövő évi versenyeknek."

A csapatfőnök azt sem tagadta, hogy a Mexikóban történteket követően a csapat mindenképpen el akarta kerülni Austinban a hibázás lehetőségét, ezért konzervatív kerékcserékre került sor. "A kerékcseréket illetően a biztonságra mentünk, mert számunkra a legfontosabb az volt, hogy Mexikó után legyen egy sima versenyünk sima kiállásokkal" - jelentette ki Seidl.


hu.motorsport.com exkluzív videója a 2021-es F1-es szabályokról, benne 10 olyan ponttal, ami nagyon fontos lesz az új királykategóriában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes elismeri, segített nekik a sárga zászló Hamiltonnál
Következő cikk "A Forma-1 megkoronázta VI. Lajost"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország