A McLaren szerint Alonsónak nem távoznia, hanem hosszabbítania kellene

A McLaren szerint Alonsónak nem távoznia, hanem hosszabbítania kellene

Eric Bouller csapatfőnök szerint, ha 2017-ig nem lesz bajnok Fernando Alonso a McLarennel, akkor sincs gond, mert ők egy 5 éves tervben gondolkodnak.

A spanyol világbajnok eleinte úgy gondolta, hogy a Ferrari lesz az utolsó csapata a Forma-1-ben, ám végül ez nem így történt.

A világbajnok csalódott az olaszokban, miután egy bajnoki címet sem nyert velük, noha ehhez 2010-ben és 2012-ben is igen közel álltak. Sokak nagy meglepetésére 2005 és 2006 bajnoka visszatért a McLarenhez, ahol 2007-ben egyszer már elbukott. Igaz, akkor is megnyerhette volna a bajnokságot, de a sors másképpen döntött…

A McLaren-Honda az első évében rettentően gyenge volt, és talán az idei év sem lesz sokkal jobb számukra. A 2017-es esztendő pedig egy nagy lutri, hiszen számottevően megváltoznak a szabályok az aerodinamikát illetően.

Alonso szerződése 2017 év végéig érvényes, de Boullier szerint a spanyolnak hosszabbítania kellene:

„Hülyeség lenne a részéről, ha mindössze három év után elhagyná a csapatot.” – hangsúlyozta a francia szakember a Motorsport-Total hasábjain.

„A versenyzésben nem lehet azt mondani, hogy valaki a következő három évben bajnok lesz. Ha valaki ezt mondja, vagy valami hasonlót, az téved. Azt azonban már mondhatjuk, hogy valaki a következő három-öt évben bajnok lesz.”

Ezért is tanácsolja a 34 esztendős Alonsónak, hogy hosszabbítson.

„Mivel Fernando része ennek a teljesen átlátható folyamatnak, tudni fogja, hogy mikor érhetjük el a céljainkat.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING