A McLaren szerint a zsetonrendszer ellenére is javíthatnak a gyengeségeiken

A McLaren 2012 óta a legjobb eredményét érte el a Forma-1-ben a konstruktőri bajnokság 3. helyének megszerzésével, a csapat technikai igazgatója, James Key pedig a számukra hátrányos zsetonrendszer ellenére is bizakodó.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Andy Hone / Motorsport Images

A McLaren az eredeti tervei szerint a 2021-es szabályváltozásokkal együtt váltott volna a Renault-ról ismét Mercedes erőforrásokra, azonban a koronavírus-járvány miatt elhalasztott szabályváltozás kissé kényelmetlen helyzetbe hozta a csapatot.

Annak érdekében, hogy a McLaren rendesen át tudja alakítani a 2020-as autóját a Mercedes motor befogadására, egy zsetonrendszert vezettek be, hogy a többi csapat is változtathasson a karosszériáján.

Itt egyébként ismét ellentmondásosra sikerült a szabályzat, ugyanis hiába változtat meg olyan elemeket 2021-re az AlphaTauri, vagy a Racing Point, amelyek a szabály alá esnének, mivel a technikai együttműködésük miatt a zsetonok nem vonatkoznak a Mercedestől, illetve a Red Bulltól kapott 2020-as alkatrészekre.

A McLaren technikai igazgatója, James Key annak ellenére, hogy papíron így hátrányban lesz a 2021-es fejlesztési versenyben a csapata, hisz abban, hogy a legfőbb gyengepontjaikat így is orvosolni tudják.”

„A középmezőny hihetetlenül szoros volt idén, egy tizedről, vagy néha csak fél tizedről beszélünk a csapatok között” – mondta Key a csapat év végi Q&A videójában, számolt be a Speedcafe.

„Sikerült meghatároznunk azokat a területeket, ahol az ellenfeleink még jobbak nálunk, és megállapítottuk, melyek az autónk gyengepontjai. Bizonyos pályák és körülmények, különösen a szezon második felében, nem kedveztek nekünk.”

„Szerintem elég nagy a szabadság a szabályokban ahhoz, hogy ezeket a hibákat orvosoljuk 2021-re. Természetesen ha tiszta lappal indulnánk, akkor még többet változtatnánk, de azok a területek, amelyek foglalkozást igényelnek, nem köthetőek az autó alapvető szerkezetéhez.”

Lando Norris, McLaren MCL35

Lando Norris, McLaren MCL35

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

Key hozzátette, hogy a csapat egyébként is előrehozta 2021-es fejlesztéseinek nagy részét:

„Erősen kezdtük az évet, és egyértelműen megleptünk egyes embereket, hogy a téli teszteken nem igazán mutattuk meg a valós tempónkat. Az egész szezon folyamán érkeztek a fejlesztéseink, talán nem annyira gyorsan, mint más csapatok esetében, de ráfordítottuk az időt arra, hogy tanuljunk róluk, és arról, milyen befolyással vannak az autóra. A legtöbb növelte az autónk teljesítményét, és azóta is az autón van.”

„Néhány elemet még szívesen fejlesztettünk volna, kicsit fejletlenek voltak ahhoz képest, amilyenek lettek volna, ha 2021-ben mutatjuk be őket.”

„Ott van példának az új ott. A szezon felénél jött a homologizációs határidő, és nem akartunk kitartani a 2020-as koncepciónk mellett, előre kellett hoznunk a 2021-eset, hogy beférjünk a határidőbe.”

Räikkönen: az Alfa gondjai elég nyilvánvalóak voltak...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Ferrari csak egy újabb horribilis kezdést követően nyúlna jövőre a 2021-es autójához
Következő cikk Russell szerint a Williams megverheti a Haast a 2021-es szezonban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország