Motorsport.com hírek

A McLaren szerint a Renault nincs messze a Ferraritól és a Mercedestől

A wokingiak nagyon bíznak az új erőforrásban, és abban, hogy gyakori vendégei lehetnek az élmezőnynek 2018-ban.

Oliver Turvey, McLaren MCL32

Zak Mauger / Motorsport Images

Stoffel Vandoorne, McLaren MCL32
Lando Norris, McLaren MCL32
Stoffel Vandoorne, McLaren MCL32
Lando Norris, McLaren MCL32
Fernando Alonso, McLaren MCL32

A McLaren már egy ideje a Renault specifikációjával dolgozik a Forma-1-ben, miután leváltották a Hondát. A britek azonban egyelőre csak virtuális környezetben próbálhatták ki a McLaren-Renault versenygépet.

A francia gyártó egysége papíron csak egy lépést jelent előre a Hondához képest, azonban ez a lépés drasztikus lehet, elnézvén azt, hogy a Red Bull mire volt képes a Renault-val 2017-ben. És pontosan ez az, ami igazán motiválja a McLarent.

Zak Brown, a McLaren vezetője hisz abban, hogy a Renault-val egy nagyon jó párost alkothatnak, független attól, hogy ezelőtt még soha nem dolgoztak együtt, és amikor az aláírás megtörtént, a 2018-as autó már egyértelműen a Honda motorja köré volt tervezve.

„A Renault egy erős motorral rendelkezik, de amikor húztak ezen egyet, akkor megbízhatósági gondjaik akadtak. Ugyanakkor az is jól látható, hogy ezzel a motorral versenyeket lehet nyerni, mint tette azt például Max (Verstappen) is, aki Mexikóban egészen nagyszerűen húzta be a futamot.”

„Szóval a Renault motorja versenyképes, független a megbízhatósági gondjaiktól. A teljes képet tekintve azt mondhatjuk, hogy a versenyeken nagyon közel vannak a Ferrarihoz és a Mercedeshez. Nem gondolom azt, hogy az F1-ben a motor jelentené a legnagyobb gondot. Mindannyian nagyon közel vannak egymáshoz, és versenyeket nyernek. Nincs nagy különbség közöttük.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Webber: "A Red Bull junior programja fellazult"
Következő cikk Drasztikus váltás előtt a Forma-1? Négy autó az első sorban?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország