BRÉKING

A McLaren szerint 2014-ben a Mercedes lesz a legerősebb a Forma-1-ben

Martin Whitmarsh csapatfőnök szerint 2014-ben Nico Rosberg és Lewis Hamilton pályázik majd a legesélyesebbként a bajnoki címre.

A következő év komoly változásokat hoz majd a Forma-1-ben. Az új turbómotorok gyakorlatilag mindenre hatással lesznek, miközben a szabályzat többi része is nagy mértékben meg fog változni. 2014-ben rendkívül fontos lesz a megbízhatóság és a stratégia, ami immáron komoly hatással lesz az üzemanyag-fogyasztásra.

2010 óta a Red Bull dominál a kategóriában, de a következő évben már más lehet elöl. Sokan úgy tartják, hogy ez a csapat a Mercedes lehet, mely évek óta dolgozik a háttérben az új V6-os turbómotorjain, valamint a 2010-es visszatérése óta rendkívül egységes lett, miközben tapasztalt és elismert szakemberek, mérnökök csatlakoztak hozzájuk.

A McLaren csapatfőnöke a brit Autosport lapnak adott nyilatkozatában azt mondta, szerintük a Mercedes lesz a következő év favoritja.

„Az a gyanúm, hogy a Mercedes lesz a legerősebb. Lehetséges, hogy ezt amiatt mondom, mert egy kicsit elfogult vagyok, de én is rendelkezem némi ésszerű ismerettel a három vállalkozás költségvetését illetően. Azt hiszem, a Mercedes már egy komoly költségvetéssel rendelkezik, és jó szakemberek dolgoznak ott. Igazi rálátásom nincs erre, és azt hiszem, másnak sem, de szerintem egy kicsit jobban láthatom ezeket a dolgokat, mint a legtöbb ember.” – mondta Whitmarsh a Mercedesről, mely éveken át résztulajdonosa volt a McLarennek és jelenleg, mint motorszállító dolgozik a gárdával.

„Ha most mondanom kellene egy csapatot, akkor az a Mercedes lenne.”

A McLaren azonban nem adja fel.

„Hogy őszinte legyek, mi is megnyerhetjük jövőre a bajnokságot. Mindent ennek rendelünk most alá, és hiszek abban, hogy meg tudjuk csinálni. Hogy ez meg is fog történni? Azt sajnos nem tudom.”

„A 2014-es változások sok lehetőséget hordoznak magukban, és mi támogatjuk ezt. Ez egy nagyon, nagyon izgalmas időszaka a Forma-1-nek. Izgatottan várjuk a téli teszteket, de még mindig messze van a start. Az autók bemutatója után már közelebb leszünk ehhez.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel: A Red Bull többet vár majd Ricciardótól, mint tőlem
Következő cikk Hamilton tanácsa Ricciardónak: Támadd le Vettelt!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország