A McLaren számára komoly kihívás lesz a Mercedes beépítése

Nagyot fordult a világ az elmúlt 2 évben a McLarennel. A csapat jelenleg a Racing Pointtal és a Renault-val küzd a konstruktőri bajnokság dobogós helyéért. Wokingban ráadásul a jövő is ígéretes, a csapat jövőre ugyanis Mercedes erőforrásokra vált, ami jelenleg a legerősebb a sportban.

Lando Norris, McLaren MCL35

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A McLaren technikai igazgatója, James Key 15 éves tapasztalattal rendelkezik a száguldó cirkuszban. A szakember hitelesen tudja megállapítani, milyen hasonlóságok és különbségek vannak az egyes korszakok erőforrásai közt.

Key szerint egy új motorgyártóra való átállás sokkal nagyobb kihívás most, mint tíz évvel ezelőtt. „A V8-as motoroknál a karosszéria és a sebességváltó között volt egy rész, amit ki kellett tölteni.”

Még több F1 hír:

„A motorok méretre egyformák voltak, a hűtés terén szintén alig volt különbség. Az elrendezés szempontjából minden adott volt” – nyilatkozta Key az Auto, Motor und Sportnak.

 

„Akkoriban nem okozott gondot egyik motorról a másikra váltani. A mostani erőforrások az autók szerves részét képezik, a karosszéria felépítését nagyban meghatározza a motor. Míg régebben 3-4 hűtési rendszer volt, most 7. Új motor esetén sok tényezőt kell figyelembe vennünk.”

A 2021-es padlólemezekre vonatkozó szabályokat később ismertették. Key szerint a szabályok miatt néhány helyen meg kell változtatni eddigi terveiket. „A szabályokat jó okkal változtatták meg. Ha tovább fejleszthettünk volna, ugyan az autók teljesítménye nem változott volna drasztikusan, de a gumiknak problémát okozott volna.”

„Néhány új fejlesztésünk jövőre is működni fog, mint az új orr. Más újításokat felül kell vizsgálnunk” – zárta Key.

A csapatfőnök Andreas Seidl szintén tudja, nehéz feladat vár rájuk a télen 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Briatore: "Fernando jövőre bebizonyítja, hogy az egyik legjobb"
Következő cikk Horner: "Newey előtt nem vettek komolyan minket"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország