A McLaren számára a Mercedesre váltással elfogynak a kifogások

A McLaren azért akart mindenképpen a Mercedes erőforrásaira váltani, mert ezzel a csapat biztosra veszi, hogy ismét képes lesz a vezető csapatok közé lépni. Az újabb motorszállító-váltással nincs már több kifogás.

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A McLaren nagyot bukott a Forma-1 új érájában, amelyben a wokingiak nagyon jelentős lépéshátrányba kerültek azzal, hogy a menet közben beugró Hondára voksoltak. A csapat az elmúlt években csak árnyéka volt önmagának, miközben már a Renault-re váltott, ám a jelek szerint a franciákkal való együttműködésnél is jobbra vágyott a brit istálló.

A McLaren és a Mercedes az Orosz Nagydíj hétvégéjén jelentette be, hogy 2021-től ismét a németek szállítják majd az erőforrásokat a briteknek, és ez jól jelzi, hogy az elmúlt hat, Mercedes nélkül töltött év jelentős visszaesést jelentett, miközben a német márka legnagyobb sikereit érte el a sorozatban. Ennek megfelelően a McLarennél sokat várnak a jövőbeli együttműködéstől.

"Az év feladatom, hogy a lehető leggyorsabban állítsam össze az F1-es csapatot, annak minden elemével együtt, amiről úgy gondolom, hogy szükséges. Ez szervezési, infrastrukturális szempont mellett a motorkiválasztást is jelenti, ez utóbbi fontos szempont" - kezdte Andreas Seidl. "A Mercedes egyértelműen mérföldkőnek számít ebben az érában az erőforrások területén, éppen ez volt az egyik fő szempont a döntésünknél."

 

"Az a legjobb, ha ugyanolyan az erőforrásunk, mint amilyen a legjobb csapaté. Ezzel nincs hová bújni" - mondta a csapatfőnök. A McLaren 2014-es váltásakor Ron Dennis még úgy nyilatkozott, hogy a hibrid-éra annyira bonyolult technikailag, hogy egy gyári csapatnak jóval több esélye van, mint egy partneristállónak. Seidl ugyanakkor egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy nem ugyanazt a bánásmódot kapják, mint maga a Mercedes. Ehhez még hozzátette azt is, hogy nem kockázat, hogy már másfél évvel korábban bejelentik a váltást, ugyanis 2021-től amúgy is új szabályok lépnek életbe.

"Ha a szabályok változatlanok maradnak 2021 után is, akkor a gyártók közötti különbségek még kisebbek lesznek. "Már most látjuk, hogy az erőforrások nagyon közel vannak egymáshoz, és ez jó nekünk, akiknek nincs saját motorunk. A Mercedes azonban bizonyította az elmúlt öt-hat évben a minőséget és a megbízhatóságot, és ez meggyőzött minket a 2021-es megállapodás helyességéről" - tette hozzá a McLaren első embere.

Ez ráadásul nem is az első jelentős változás volt a csapat életében, amióta Seidl májusban átvette az irányítást, az új csapatfőnök első feladatai között az új szélcsatorna megépítésének a megtervezése volt. "Az olyan döntések, mint a motorcsere, nagyon sok megbeszélést igényel, valamint rengeteg kommunikációt az érintettekkel. Minden nap egyeztettünk Zak Brownnal, és a végén elég egyértelmű döntés született. Elégedett vagyok Zak, a részvényesek támogatásával" - mondta a csapatfőnök.


Az ex-F1-es versenyző, Kamui Kobayashi parádés módon szúrta be a gépét a Super Formula legutóbb viadalán Okayamában, ami egy remek versenyt hozott.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Williams még mindig keresi Lowe utódját
Következő cikk Hamiltont beavatták a 2021-es adatokba, szerinte nagyszerűek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország