A McLaren oda meg vissza van Alonso és Button hűségétől és optimizmusától!

megosztás
hozzászólás
A McLaren oda meg vissza van Alonso és Button hűségétől és optimizmusától!
Zajos Klára
Szerző: Zajos Klára
2016. jan. 28. 12:16

A McLaren csapatfőnöke, Eric Boullier elmondta, hogy a Fernando Alonso és Jenson Button által mutatott hűség a csapat 2015-ös szenvedése alatt csak azt mutatja, hogy az istálló jó irányba halad.

A McLaren katasztrofális szezont zárt a Hondával való újjáegyesülés első évében. A csapat a konstruktőri kilencedik helyen végzett, miközben nagyon szenvedtek a gyenge és megbízhatatlan japán erőforrással. A két világbajnok ilyen körülmények között gyűjtött összesen 27 pontot, azonban a hozzáállásuk ennek ellenére is nagyrészt pozitív maradt a wokingi istálló jövőjét illetően – eltekintve Alonso néhány beszólásától…

A McLaren csapatfőnöke az F1i-vel készített exkluzív interjút, melyben elárulta, hogy nagyon szeret szorosan együtt dolgozni a pilótáival, és a szívébe zárta őket, miután továbbra is pozitívan állnak a projekthez.

„Szeretem azt a kötődést, amit egy versenyzővel lehet kialakítani. Ez az egyik oka, hogy elhagytam a DAMS-t – ahol ügyvezető igazgató voltam – a Gravity-nél 2008 végén (a versenyzőfejlesztői program, amit korábban az enstone-i tulajdonosok, Gerard Lopez és Eric Lux működtettek).”

„Ha a pilóta tényleg bízik a versenymérnökében – és ha jobban belegondolunk, az életét a kezébe helyezi – akkor tudsz csak igazán fejleszteni, és akkor várhatsz el kivételes dolgokat, hiszen a versenyzőnek el kell hagynia a komfortzónáját. Talán ez a munkámnak az a része, amit a legjobban hiányolok, jobban mint a dolgok technikai részét.”

„Azonban a pozícióm megengedi nekem, hogy közel legyek Fernandohoz és Jensonhoz. Mint minden nagyszerű bajnoknak, nekik is a győzelem a szenvedélyük. Amíg nem kapják meg azt, amit pontosan akarnak, a csapatot nyomás alá helyezik. Ha tudod, hogyan menedzseld az elvárásokat, és biztosítod őket az irányról, ami felé haladtok – ekkor eléred, hogy bízzanak benned. Ami nekem igazán számít, hogy hűségesek maradtak a tavalyi szezon legvégéig.”

Következő Forma-1 cikk
Elképesztő: A szabályok pontosan hogyan is lassították le a Forma-1-et?

Előző cikk

Elképesztő: A szabályok pontosan hogyan is lassították le a Forma-1-et?

Következő cikk

Jelenleg a „bumeráng” a legjobb megoldás, ha további fejvédelmet akarunk az F1-ben

Jelenleg a „bumeráng” a legjobb megoldás, ha további fejvédelmet akarunk az F1-ben

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Jenson Button Vásárlás , Fernando Alonso Vásárlás
Szerző Zajos Klára
Cikk típusa BRÉKING