A McLaren nyitott lenne egy új főszponzorra, de…

A McLaren ugyan hajlandó lenne egy főszponzori megállapodást kötni valakivel, de az istálló ügyvezetője, Zak Brown elmondta, hogy csak akkor, ha továbbra is McLarenként folytathatnák, és nem kell másmilyen színűre festeni az autójukat.

Daniel Ricciardo, McLaren MCL35M

Daniel Ricciardo, McLaren MCL35M

LAT Images

A Forma–1-ben sok pénzt lehet szerezni egy ilyen megállapodással, a wokingiak esetében azonban már 2013 óta nem láthattunk főszponzort. Brown szerint ez nem azért van, mert ők nem akarnak, de vannak bizonyos feltételeik ezzel kapcsolatban.

„Szerintem mindenkinek megvan a saját üzleti modellje. Én szeretem, hogy McLarennek hívnak minket. Hogy belemennénk-e egy főszponzori szerződésbe? Igen. Minden áron akarunk egyet? Nem. Szeretnék ilyen szintű brandinget? Igen. Én viszont azt akarom, hogy McLarenként ismerjenek minket.”

„Tetszenek a színeink. Remek reakciókat kaptunk a rajongóktól, akik elképesztően fontosak számunkra, az üzleti modellünk pedig arra épül, amit csinálunk, vagyis partneri megállapodásokat kötünk, de nincs szükségünk névadó szponzorra.”

Még több F1 hír:

Emellett az amerikai szerint veszélyes lehet mindent feltenniük egy lapra, és érzése szerint jobban megéri, ha inkább van néhány jövedelmező támogatójuk. „Szerintem annak a korszaknak már vége, hogy a névadó szponzor hatalmas csekkeket ír. Akkor lényegében csak egy helyre fókuszálsz.”

„Az is fontos nekünk, hogy a partnereink bevonjanak minket bizonyos dolgokba. Minél több figyelmet hoz nekünk például a Dell, a Cisco Webex vagy a DeWalt, az jobb annál, mintha minden minden tojást egyetlen kosárba raknánk.”

A McLaren egyébként az utóbbi hónapokban komoly átalakításokon ment keresztül, ami a pénzügyi oldalt illeti, és legutóbb például azt jelentették be, hogy eladták az alkalmazott technológiai központjukat a Greybull nevű befektetési csoportnak, ezzel újabb tőkéhez jutva.

Jean Todt újabb helyzetjelentést adott Michael Schumacherről

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Örülhetnek a csapatok: az F1 bevételei újra növekedésnek indultak
Következő cikk Bizonyíték híján felmenthetik Wolffot a bennfentes kereskedelemmel kapcsolatos vádakban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország