A McLaren nem is kívánhatna magának jobb pilótákat

Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke értékelte a Magyar Nagydíj után a csapat versenyzőit, akiknek főleg azért hálás, mert remek észrevételekkel járulnak hozzá az autó fejlesztéséhez.

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren, and Carlos Sainz Jr., McLaren

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A McLarennek az utóbbi hetekhez képest kicsit felemásan alakult a Magyar Nagydíja: míg Carlos Sainz hozta a tőle megszokott egyenletes teljesítményt, Lando Norris, bár hasonló tempója volt, mint csapattársának, egy elhibázott kerékcsere miatt visszaesett, és végül csak a kilencedik helyen ért célba.

Így is jelentős ez az eredmény a csapat számára, ugyanis ezekkel a pontokkal még jobban bebetonozták a negyedik helyet a konstruktőri pontversenyben, előnyük 39 pontosra duzzadt az Alexander Albon tizedik helye révén egy pontot szerző Toro Rossóval szemben, és az utóbbi pár futamon nyújtott teljesítményük alapján talán már kijelenthető, hogy ők lehetnek a hektikusan induló középmezőnybeli csatározás végső győztesei.

Még több F1 hír:

Ebben nagy szerepe lehet Carlos Sainz, és Lando Norris párosának is: a két versenyző az elmúlt időszakban rendszeresen jó, de legrosszabb esetben is erős közepes teljesítményt nyújt, egy-két kiemelkedővel együtt (Sainz ausztriai felzárkózása a mezőny végéről, vagy Norris küzdelme a műszaki hibás McLarennel Franciaországban). Amikor a Hungaroringen kérték Andreas Seidl-t, a csapat főnökét, hogy értékelje a két pilóta teljesítményét, a következőt mondta:

„Mindkettejük kilencest kap, mert mindig van hova fejlődni. Így nem fognak tudni lazsálni. Viccet félretéve, nagyon elégedett vagyok velük, nem nagyon követnek el hibákat, minden kvalifikáción és versenyen a lehető legtöbbet hozzák ki az autóból, jók a rajtjaik, és a hosszabb etapokat is jól teljesítik. Ahogy mondtam korábban, a mérnökökkel is nagyon jól együtt tudnak dolgozni, a visszajelzéseik alapján pontosan tudjuk, mik az autó gyengéi, ami számomra a legfontosabb, és emiatt nem is kívánhatnék jobb sofőröket magunknak.”


13 esztendővel ezelőtt Jenson Button F1-es futamot nyerhetett, amire már nagyon régóta várt. A brit épp a Hungaroringen megrendezésre került Magyar Nagydíjon ünnepelhetett.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az F1 meg tud békélni a téli tesztidőszak lerövidítésével
Következő cikk Albon alig hiszi el, hogy Verstappen csapattársa lehet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország